Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

NEMES LIPÓT A kültelki gyermekek élete és jövője (1913)

rű és érthető magyarázata, hogy otthon, vagy más nagyoktól gyakran hall egyik-másik bicskázó hősiességéről, merészségéről, elszántságáról dicshimnuszokat zengeni. A nagyok és a hozzájuk hasonlók előtt ők a hősök, az ünnepeltek, s mi sem természetesebb, hogy a gyermekek előtt is azokká válnak. Ezért szeretik olvasni a rablók történetét. Tavaly osztályom 50 gyermeke közül 21 olvasta már Rózsa Sándor, 11 Rinaldó Rinaldini, 9 Sobri Jóska és 3 Garibaldi a gyilkos kapitány című fércmunkákat. Tanítványaim, mikor összevesztek, ilyesmiket mondogattak egymásnak: „Megállj, ha kijössz az utcára, agyonszúrlak, agyonváglak, megöllek stb." Mi is veszekedtünk gyermekkorunkban. A veszekedések kedvelése minden gyermek mozgó, cselekvő ösztönéből származik. Csakhogy a kültelki gyermekek nem veszekednek, hanem verekednek, gyakran véres csatározásokat rendeznek. (...) Az iskola és a pedagógia tehetetlensége Azt hiszem, nagy vonásokban sikerült a kültelki gyermekek testi-lelki abnormitásainak alapjait és fokozatos fejlődését feltüntetni. Hová vezet ez, ha fel nem tartóztatjuk?! A jóakarat megvan a társadalomban, hisz iskolákat áliít fel, melyeknek feladatukká teszi, hogy becsületes és értelmes állampolgárokat neveljenek. A mai iskolának azonban úgy szelleme, mint tanterve, tananyaga és pedagógiája tehetetlen a rohanó ár megállításában. Evvel nem azt akarom mondani, mintha a mai iskola nem tenné meg kötelességét. Az iskola nagyszerűen elvégzi az előírt anyagot, kitűnő fegyelmet tart, amiről a szakfelügyelők bármikor meggyőződhetnek. A főváros gyönyörű palotákat emel, melyek minden higiénikus és pedagógiai követelménynek megfelelnek. De mik a követelmények?! Rettenetes anyaghalmaz, melyet minden iskolában egyformán el kell végezni. A pedagógia legnagyobb hibája a tanterv egyformaságában van. A kültelki nyomorgó és lelkileg romlott gyermek ugyanazt az olvasókönyvet használja és ugyanannyi írás-órája van, mint a lipótvárosi gyermeknek, ugyanúgy kell a nyomorgó, éhes és agyoncsigázott gyermeknek a jelzőt, a mód-, ok- és célhatározót tanulnia, mint a jómódú polgárok gyermekeinek. Nem tragikomikus-e, hogy ezeknek a szerencsétleneknek napi Z-A órán keresztül kell tanulniok néha olyan dolgokat is, melyek sem az értelmüket, sem a munkakedvüket nem fejlesztik, lelküket nem nemesíti s minek az életben soha hasznát nem veszik. Közben lelkük romolhat, előkészülhetnek a legrettenetesebb jövő életre. Mit törődik mindezekkel a tanterv és iskola-felügyelet! Fontos az, hogy a tananyagot elvégezzék és az iskolában rend legyen! Hogy nevel-e az iskola, az mellékes. Az előírt nagy tananyag meg is gátolja abban, hogy nevelhessen. Pedig a kültelkeken ez lenne a legfontosabb. Weszely Ödön dr. Modern pedagógiaútjain című munkájában a nevelői hatásokat óhajtja dominálókká tenni. Ez helyes is, de a kültelkeken nehezen valósítható meg. Ha a tanterv hagyna időt a nevelésre, még