Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)
GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)
voltam a hímes tojás. Kicsike koromtól kezdve sokat szerettem hazudni, pontosabban nem hazudni, hanem fantáziálni. Ezt most is nagy képességemnek érzem. Az előző orvosomnak folyamatosan hazudtam, ami igen kellemes érzés volt, aztán mikor másikhoz kerültem, rájöttem, hogy ezzel nem sokra megyek: az egészségemmel játszom. De nagyon szerettem fantáziálni. Azok a dolgok, amiket hazudtam, mindig úgy éreztem, hogy megtörténtek. Mostanában már nem fantáziálok annyit, ebből érzem, hogy öregszem. A bátyám is tudta ezt a fantáziálást, de ebből soha nem lett bajom. Viszont sokat verekedtünk, mert ő szenvedélyesen agresszív, mindig mondta, hogy ebből a lányból nagy kurva lesz, végül is nem lettem más. De más kapcsolatot nem tudok kezdeményezni. Más értékrendben gondolkodom, mint a többi ember, és megdöbbentőnek tartom, hogy az emberek mennyi korlát között élnek. Számomra a fingástól a böfögésig minden természetes. Az általános iskola hetedik osztályában őrsvezető is voltam. Az őrssel nem tudtam mit kezdeni, úgyhogy abba is maradt. Elég linkre ment az őrs, amikor én lettem a vezetője. Általában az volt az őrsvezető, aki a legjobb fej volt a gyerekek szerint. Nekik kellett megszavazni, és azt szavazták meg, akit a legjobban szerettek. Mondtam aztán, hogy ezt nem tudom csinálni. Különben hatodikos-hetedikes koromig voltak barátnőim, főleg két osztálytársam, akiket azért szerettem, mert nem volt közöttünk rivalizálás. Általában periférikus klikkeket alapítottam, az volt a közös bennünk, hogy nem voltunk nagyon jó tanulók, négy egész három, négy egész négy tized körül volt az átlagunk. A hetedikben kezdtem nagyobb lány lenni, akkor már a pasikkal is jóban voltam. Sokszor voltam szerelmes, és majdnem mindenkibe. Inkább öt-hat barátom volt, de akkor már nem voltak barátnőim. Az egyik fiú, nagy, ártatlan kék szemű, hosszú, göndör szőke hajú, mindig a házunkig követett. Akkoriban a Kis Döggel jártam, de közben másokkal is. Amikor otthagytam a Kis Dögöt, akkor felhívott telefonon, és lekurvázott. Nem tudom, milyen sorrendben jártam a fiúkkal, mivel sok fiúval voltam jóban. A tantárgyak közül legjobban a magyart szerettem. Egyszer volt egy ünnepség, ahol szavalnom kellett, mert a tanárnőnek nagyon tetszett a hangom. Azt kérdeztem tőle, hogy miért tanuljam meg a verset könyv nélkül. Mondta, azért, hogy ne hibázzam el. Kérdeztem, hogy miért ne hibázzak, hiszen úgyse figyel senki. Ekkor rettenetesen megsértődött, és kiejtett a kegyeiből. Nagyon szerettem egy vénlány tanárnőt, aki történelmet tanított, és szigorú volt. Már tíz ötösöm volt nála, mikor megkaptam a tizenegyediket.