Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)

csak háború holtak és vér csak vér és gyalázat. Már sehol egy ház. Már tudom, barbár járt itt. 0 Pusztító amerikaji inkább építs mint rombolj és gyalázz. Aszt te is tudod, ahol szeretett, ott béke, de aszt nem tudod, hogy te rombolsz." Akkor még egyetértettem a világgal. Biztosan a TV-híradót néztem. Ez is Vietnamról szól: „A béke mindenütt a béke csak Vietnamban nem ott béke sosincs és nem is akar lenni Oh Vietnam szegény nép és szerencsétlen is segítsetek rajta Vietnamban béke lesz ha a barbár amerikai akarja de mi parancsot nem várunk mi békét akarunk csak béke csak békét Vietnamban mindig békét de szép a tavasz csupa rügy csupa harmat fönn a levegőben kis madarak szállnak vidám éneküket lejtik neked ó de szép csupa öröm boldogság a tavasz. Ha most minden arcot látnák vidám lenne mindenki nekem táncolna és énekelne mert a boldogság az fontos ha mindenki énekelne boldog lennék nagyon." Egy másik rész: „Tulajdonság. Egyik ember kövér másik babonás a harmadik iszik egyik azt hiszi hogy nincs vége a világnak hát nincs is vége de a rossz szokásnak sincs vége jaj istenem mikor lesz vége mikor térünk rendes útra mikor tudják majd meg hogy van ember a holdon. Türelmetlen vagyok istenem. Eszt Varga Juli írta a tulajdonságokról." Ez a másodikos és harmadikos korombeli naplóm volt. Nem valami rendszeresen vezettem, nem írtam mindig naplót. Inkább leveleztem az órákon az osztálytársaimmal, a pasikról meg mindenről. Már elsőben szerelmes voltam a padtársamba, és róla borzasztó hosszú levelezést folytattam a mögöttem ülő lánnyal. Emlékszem, már óvodás koromban is szerelmes voltam, Szikváry Árpiba. Neki az volt a feladata, hogy megegye a spenótomat. Gyerekkoromban a mosókonyhában sok szexuális játékom volt a házbeli gyerekekkel, vagy az emeletről levizeltünk, vagy szappanokat és különböző tárgyakat dobáltunk le. Igazából azonban a szüleim jelentették a társaságot. A mamám már hatéves koromban elmondta a szerelmet és a szeretkezést. Nagyon szépen, finoman mesélte el, nem olyan drasztikusan, amilyen. Eléggé szép gyerek voltam, dús hajú és nagy szemű. Nagyon jól beszéltem. Hatéves koromban kórházban voltam, és az egész emeletnek én voltam a kedvence. Később, amikot sokat nézegettem magamat a tükörben, akkor már tudtam, hogy nem vagyok szép, inkább csak érdekes. Mindig volt valami diszharmónia bennem. A gátlástalanságot a mamámtól tanultam, csak az a különbség, hogy a mamám ezt nem gyakorolja emberek között, pedig ott is kellene. Érzem, hogy én is tudnék másmilyen lenni, csak akkor elveszteném saját jellegzetességemet. A bátyámat egészen másképpen nevelték, nem sokat törődtek vele. Valószínűleg azért is, mert őhelyette is lányt akartak. Én