Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)

ágyamban szoktam nekik elmondani minden bajomat és panaszomat, és hogy mik történtek velem. Fura érzés, mikor az ember nem ismer valakit, csak az emlékeken keresztül szereti. Apámat tízéves korában inasnak adták, a többi inas sokszor megtréfálta, ricinust itattak vele, meg ilyesmi. Szóval elég kemény gyerekkora volt. Iskolás korában nagyon jól tanult, hárman voltak barátok, az apu, a fivére — az, aki most Amerikában él — meg egy harmadik, aki színész. Harmincnyolcban kivándorolt Franciaországba. Ekkor már nagyon sok ember ment ki, még Európából is. Apámnak ugyan a család azt tanácsolta, hogy maradjon, meg egy szeretője is volt, sőt sokáig jóban volt egy lányos képű fiúval is, de ő nem maradt. Apám nem maradt itt Magyarországon! Flamarosan Palesztinába került. Persze, először kibucba, egy mesterséges faluba. A kibucban cipészként dolgozott, nagyon jól megtanult héberül. Aztán bekerült az angol hadseregbe, ott volt katona. Negyvenkilencben hazajött, és itthon elvégezte az egyetemet. Mikor hazajött, feleségül vette annak a nőnek a húgát, akivel jóban volt, mielőtt kiment. Nagyon rossz házasság lehetett, mert amennyire tudom, ez a feleség alkoholizált, és állandóan csalta az apámat. Elváltak. Az apám nem olyan pasi, aki elég rugalmas lenne, és tűrné, hogy őt csalják. Megismerte az anyámat, és háromheti ismeretség után feleségül vette. Ekkor született az az igazi bátyám, akiről semmit nem tudok, mert ő is kint él Dél-Amerikában, a nagynéném vitte ki, szüleim azt akarták, hogy nyugattá menjen valaki a családból. Majd megszületett a másik bátyám, végül pedig én. Kiskoromban Titi és Tamara voltak a legjobb barátnőim. Több mint tíz évig voltunk jóban, már másodikos korunktól együtt ittunk naplót. Szó volt benne a közös játékokról, szánkózásról, és hogy milyen ajándékokat kaptunk. Külön is írtam a naplóba ilyeneket: „A születésnapomra kaptam egy fényképezőgépet, egy bébi dollt, két bugyit és egy inget, meg a Sicc tudóskönyvet. Kaptam anyukától huszonegy forint nyolcvan fillért, de nem költöm el semmire, mert takarékoskodom vele. Az idő hűvös, olyan mínusz nyolc fok körül van. Sokat lehet korcsolyázni, de még szánkózni és síelni nem lehet." Már négyéves koromban kaptam korcsolyát, és nagyon hamar megtanultam korcsolyázni. Aztán arról is írtam a naplóban, hogy rubeolát kaptam, de már nem viszketnek a pöttyök. Meg azt is, hogy Titivel összevesztem, mert azt állította, hogy csalok a kártyában. Érdekes, hogy milyen sok lapot szenteltem ebben a naplóban a vietnami háborúnak. Néhány részlete: „Vietnam nehéz sorsa. Pusztító amerikaijak. Mire jó ez? De ti nem