Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

HARASZTI MIKLÓS Darabbér

bácsi összefoglalja a mondanivalóját: „Mert így a hidegvizedért is koldulni mehetsz, úgy kifizetnek. Nekik nem érted fáj a fejük." MIT KELL CSINÁLNI? Esztergályosok, fúrósok, marósok dolgoznak a 100-120 főnyi „állományban"; három utcányit foglal el a hatalmas csarnokból. A következő utcától már másik állomány kezdődik, négy van a mi csarnokunkban. Nyolcan vagyunk az állományban marósok, nyolc gépen dolgozunk, mindnyájan két-két gépen, két műszakban. Az új és a régi gépek nagyjából azonos típusúak. A legöregebbek 20-25 évesek, oldalukon kétféle cégjelzés nyomai: az egyiken a domborműves WEISS MANFRÉD CSEPEL, a másikon RÁKOSI MŰVEK CSEPEL—az utóbbiból a kaparások folytán csak a MŰVEK CSEPEL kivehető. Ezeket a gépeket egy ember teljes munkaerejére tervezték. „Mit csodálkozol, két gépen fogsz marni és kész. Mi már eleget bugyogtunk nekik, amikor a kétgépes rendszert behozták" — mondta M. az első napokban. „Már csak én vagyok itt azok közül, akik egy gépen dolgoztak akkor. A többiek elmentek, az újak már két gépre jöttek. Akik meg elmentek, az új helyükön dolgoznak két gépen, ha marnak még." Aki megáll a gépeim mellett és látja, hogy dolgozom, egyiktől a másikhoz lépek, emelek, csavarozok és kapcsolok, még azt hiheti, hogy ismerem a dürgést. Én pedig holtponton vagyok: hideg elkeseredéssel, remegő gyomorral próbálom utolérni magam egy csomó olyan dolog nyomása alatt, ami a munkán innen és túl van. Ez az érzés akkor jelentkezett, amikor nagyjából már ura voltam a gépnek, s egyáltalán nem csökken, ahogy múlnak a napok. M. bácsi és a többiek ismerik ezt az állapotot, „idegességnek" nevezik. Egy szempillantással felmérik, hogyan állok. Gyanítom, hogy az irodán kívül mindig siető művezető is látja, és futtában odadobott biztatása („megleszünk ugye szakikám azzal az 50 dugattyúrúdfejjel") csak arra figyelmeztet: elutasító unalom ülne ki az arcára, ha a pénzem vagy bármi olyan miatt zavarnám, ami velem, nem pedig a gépemmel függ össze. S ha azzal, akkor is kapkodnom kellene: eltart egy ideig, amíg megtanulom, hogyan csomagoljam a bajomat, hogy igazán szöget üssön a fejébe. („Állítsad az élire a dolgot" — tanácsolja a fiatal szomszéd esztergályos. „Adjon, hogy kapjon." Jó tanács, de nem éppen mindenható: ahhoz épp elégszer látom sikertelennek a szomszédot is, hogy megérezzem a határokat. Inkább csak azoknál az apró-cseprő kéréseknél jár sikerrel, ahol a művezetőnek amúgy is segítenie kellene, nehogy a termelés akadozzon.)