Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

NEMES LIPÓT A kültelki gyermekek élete és jövője (1913)

sápadtak azok a gyermekek, kiket gyakran a sors, néha pedig a szülők lelketlensége korai munkára kényszerít. Néha nagyon erős munkát is végeznek! Egy teljesen fejletlen, púpos tanítványom mondotta tavaly, hogy ő inkább a kövezőnél dolgozik, mint kiflit árul, mert a kövezőknél még 80 krajcárt is kereshet egy nap alatt. Oly kicsi, oly nyomorult szegény, és máris ily testet ölő munkát kell végeznie. Május elsején három tanítványom elaludt az iskolában. Ezek egész éjjel a ligetben árultak kiflit, cukrot és vizet. A nyári szünetben hatalmasan megnövekedik a munkába járó gyermekek percentje. A hatodik osztály 31 gyermeke közül nyáron 18 keresett pénzt, az ötödik osztály 34 gyermeke közül 14. (...) A lelki élet (•••) Az első tényező, mely a gyermekre a legfontosabb és a jövőjére irányító hatást gyakorolja: a család. A kültelki gyermekek nagy része oly családokban nevelkedik, melyekből kiveszett a tagjai iránti szeretet, ahol csak alig van vagy megszűnt a családi élet. (...) És ebben a laza erkölcsű, rideg környezetben fejlődik a gyermek! Itt él az ő éltető eleme a szeretet nélkül! Nem foglalkoznak vele, nem büszke rá senki, nem mutogatják a szomszédoknak. Alig beszél még 3-4 éves korában, ha csak nagyobb testvérei nem tanítják. Ha a szülők munkában vannak, úgy az utcán csavarog, mihelyt megtanult járni; vagy a jó szomszédok ajtaja előtt sírdogál, míg egy kis darab kenyérrel el nem hallgattatják. Mikor a lakásokat tanulmányoztam, mindenfelé 3-4 éves piszkos apróságokkal találkoztam, kik kint játszottak, vagy aludtak az utca porában. Estefelé vánszorognak szegénykék haza, amikor az apa, az anya, vagy esetleg az ágyrajáró is hazaérkezik. A fáradt szülők nem nagyon törődnek a kicsivel, kinek lelke sivár marad, és csak a pör, a csúnya szavak és a veszekedés hagynak nyomot lelkében. Gyakran éheznek a kicsikék, és ez, valamint a hasonló sorsúak példája lopni tanítja őket. Találkoztam ötéves gyermekekkel, kik vasdarabokat keresgéltek és lopkodtak, hogy azt eladva kenyeret vagy cukrot vehessenek rajta. A nagyoktól gyakran látják a lopást, s ezt utánozzák. Sokan mondják: mi is loptunk gyermekkorunkban, ennek a gyermekek önző és szerzési ösztöne az oka, s ilyenkor még ártatlan dolog. Igazuk van. Csakhogy jusson eszükbe, hogy minket hamar letérítettek erről az útról. Sohasem felejtem el azt a verést, mit az első krajcár lopásakor édesapámtól kaptam. Egészen másképp van ez a kültelki gyermekekkel! Ott egész családok járnak a széncsúszdákhoz, a vasútra és a kertekbe lopni. A gyermekek elég gyakran velük vannak. A felnőttek példáját követésre méltónak találják, s így az előttük sohasem lesz bűn. Mikor lopásuk tudomásunkra jut: a legmerészebben tagadják le. Egy elsőosztályos kislány a szomszédasszony erszényét lopta el. A tanítónőjének a legbátrabban mondta szemébe, hogy ő nem vitte el. Kikereste a kislányt, és meg-