Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?

neteket, amidőn Bécsben az akkori herce­gek és grófok halálra öldösték egymást a színésznő miatt." Majd alább: „Ezeken az estéken, midőn az egykori színésznő bizal­masan Szindbád karjába öltötte a kezét, a budai korzón, a Halászbástyán és a Margit­sziget körül, kiderült, hogy régente az összes grófokat megölték Bécsben." Az egykori színésznő elbeszélésének annyi a hitele, mint Kisfalvié volt színész-múltjá­ról, így egymásra utalnak, ugyanakkor tör­ténetei egybevethetők a Szindbádéival, ami kalandosságukat illeti. Ehhez még két mozzanat járul: az egykori színésznő Szind­bádnak zálogosításra egy „antik gyűrű"-t ad át: „Boldogult Rummergarten báró húzta az ujjamra egy nagy szereplésem után. Azt hiszem, az Idegen nő-ben játszottam." Az erényességére hivatkozó hölgy elszólása a társasági beszéd fordulatainak felel meg; ezért inkább második példámat tenném hangsúlyosabbá. Georgina a szegényesebb vendégfogadóval is elégedett, hiszen az udvarra begördülő „vidéki szekerek csen­gős lovaikkal" benne a „nehéz postako­csiik képzetét keltik „az angol regények­ből", a postakocsikkal együtt érzi megér­kezni a „különböző utazók"-at, „akikről Dickensben annyit olvastam." Visszatalál­na az irodalomba, vagy ki sem lépne az iro­dalomból Georgina? A postakocsi-allegória megfogalmazója lenne, mintegy Krúdy Gyula postakocsi-allegóriáját megelőlege­zendő? Vagy az angol irodalomnak és ki­válrképpen Dickensnek emlegetésével igyekezne elfedni Szindbád előtt a régi francia regényekből szűrt világszemléletet? Annyi bizonyos, hogy az egykori színész­nő-mama megszakítja a „könnyedén elpi­rulva" szóló Georgina érzelmesbe forduló beszédét. „Kotzebue-t akartad mondani, leányom —javított a mama, és elégedetle­nül dugta vissza szemüvegét a retikülbe." Talányos javítás; a 19. század második felé­re végképp divatja múlt színpadi sikerszer­ző felbukkanása egy egykori Hoftheater­beli (?) művésznő mondatában legalábbis furcsa, nemigen értelmezhető, hacsak nem vonódik kétségbe ezáltal színésznői múlt­jának az a változata, amelyet maga mesélt, kreált (volna?). Az irodalmi utalások árul­kodók; ki mit olvas(ott), ki mit játszott, le­leplezheti elbeszélőjét. Az irodalom Buda­pesten a háttérbe szorul, Georgina nem lesz a Színiakadémia növendéke, a legtöbb irodalmi/színházi információt a mamától kapjuk, akinek a kilencedik fejezet végére sikerül elszólnia magát. Az utolsó fejezetben szinte csak egyet­len pillanatra tűnik föl az irodalom, a párbaj (amely sokszoros áttétellel lett volna meg­jósolható, a Lenszki nevű újságíró meg a hi­vatkozott Anyegin révén): „Az emeletre ka­nyargó lépcső legtetején fiatal újságírók ha­saltak, hogy az esti lapnak beszámoljanak az érdekes viadalról. Szindbád az egyiket megismerte, a szemével intett felé..." Egyébként a zárófejezet Mariett előadásá­ban mintegy összefoglalja és interpretálja a történteket és a meg nem történteket. Szindbád egyedül maradása önmagához in­tézett kérdésekkel teljesedik ki, s a narrá­tori befejező mondat a csalatásra készület­len férfi tanácstalanságával cseng ki. Mi­közben mindenki kezdeti pozícióját foglal­ja el, csupán Szindbád szorul ki a kisváros­ból; ez a történet csak a számára fejeződik be, a többi szereplő az ő számára szűnik

Next

/
Thumbnails
Contents