Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - ERDEI GYÖNGYI Mozaikok a budapesti mecenatúra fénykorából 1901-1918
ekkor kezdeményezték a művészeti mecenatúra kiterjesztését, amelyet a várospolitika szerves részének tekintettek. Ennek jegyében vállalták az 1890-es évektől a különböző országos pályázatok szervezését, amelyek jelentékeny szerepet biztosítottak számukra a művészeti életben — bár számos konfliktust is eredményeztek. Ezek sorában az első a Kossuth-síremIékpályázat volt. A száműzetésben elhunyt államférfi halála után néhány nappal megalakult országos bizottságban fővárosi képviselők is részt vettek. Az uralkodó még ekkor sem bocsátott meg „nagy ellenfelének", az ország legnépszerűbb politikusának, és az állam hivatalos közegeinek megtiltotta a gyász kinyilvánítását. A kormány a kínos helyzet megoldására sajátos formát választott: a fővárost kérte fel díszpolgárának temetésére. A gesztussal Budapest szerepe felértékelődött, az épülő síremlék révén pedig mecénás i szerepe is új távlatokat és látványos elismerést nyert. A megalakuló országos bizottság mindenekelőtt az elhunyt államférfihoz méltó síremléket kívánt állítani, de úgy vélték, alakját szobornak is őriznie kell. A kitűzött célok megvalósítása a vártnál lényegesen hoszszabb időt vett igénybe. A meginduló gyűjtés során a főváros jelentős összeggel — húszezer forinttal — járult hozzá a költségekhez, de határozatában a tanács azt is rögzítette, hogy az emlékművek helyének kiválasztásában és az alkotások terveinek elfogadásában ezzel arányos szerep illeti meg. 4 4 BFLIV. 1407/b. 17012/1894-VH. 5 Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. Bp., 1934., 331. old.; E. Csorba Csilla: A Kossuth-mauzóleum építéstörténete. \i\:Árs. Hungorkomy}., 132.old.) é Lechner Ödön, Zala György és Kancz Gyula vonult ki. Lásd BFL IV. Budapest a Kerepesi temetőben adományozott díszsírhelyet nag)' halottjának, a síremlék megvalósítása azonban késett. A nagyszabású mű jelentékeny összeget igényelt, így a gyűjtést éveken át folytatták. A főváros 1897-ben kapott felkérést az országos gyűjtés eredményeként létrejött emlékmű és szoboralap kezelésére, de az anyagi források csak 1900-ra érték el a szükséges mértéket. Időközben kijelölték a síremlék helyét, az alkotás esztétikai bírálatára pedig a Képzőművészeti Bizottságot kérték fel. 5 Az 1900 januárjában meghirdetett pályázat a korszak egyik botrányává nőtt, amelyről a hírlapok révén a nagyközönség is tudomást szerzett. A problémák már a döntést megelőzően felszínre kerültek. A zsűriben nagyrészt hivatalnokok kaptak helyet, s a művészek kisebbségbe szorultak. A hivatali hierarchia hatását csak elmélyítette, hogy Kossuth Ferenc — a szabályokkal ellentétesen — előzetesen megtekinthette a pályamunkákat, és véleményét is közölte a fővárosi tisztviselőkkel. Az eredmény ily módon könnyedén megszületett, és a zsűri művésztagjainak látványos kivonulása ellenére is érvényes maradt. Az első díjat Stróbl Alajos és Gerster Kálmán terve nyerte, s ezen nem változtatott a Magyar Képzőművészek Egyesületének a fővároshoz intézett beadványa, sőt két pályázó építésznek a belügyminiszterhez eljuttatott fellebbezése sem. 7 A díjnyertes terv — kisebb módosításokkal — 1909-re megvalósult. A síremlék 1407/b. 152/1902-VII.; 70040/1902-eln. 7 Bálint Zoltán és Jámbor Lajos nyújtotta be. Ók ugyancsak részt vettek a pályázoton. Lásd BFL IV. 1407/b. 152/1902-VII.; 70040/1902-eln., és E. Csorba Csilla: A Kossuth-mauzóleum építéstörténete. In: Ars. Hungarico 1983/1., 135. old.
