Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA A Pesti Műegylet története

az államigazgatás más területei, a kultúra is nélkülözni kénytelen a polgári közigazgatás honi intézményeit, ezért az előkészületekben való részvételre a helytartótanács — amelynek kebelén belül nincs művészettel foglalkozó szakosztály — hivatalosan a Pesti Műegyletet kérte fel. Az, hogy a hatóság részéről az egyesület felkérése csak jobb híján történt, bizonyítja az 1862 januárjában megjelenő, az egyletekre vonatkozó hivatalos rendelet, amelyről Pest város királyi biztosa a város főpolgármesterét értesíti. A rendelet lényege a szigorú hatósági felügyelet biztosítása e veszélyes szerveződések felett. A felügyelettől a Műegylet sem mentesül. Magyarok már korábban is voltak a világtárlatokon, de a szereplés egyéni és esetleges volt. így 1862-ben Londonban a magyar művészet felsőbb utasításra (és úgy tűnik, főleg egyesületi pénzből) első alkalommal jelent meg testületileg külföldön, együtt az osztrákokkal, birodalmi keretek között. A szervezést még a Műegylet, de a zsűrizést és a művek hazai bemutatását már a Képzőművészeti Társulat végezte, a megbízott zsűri elnöke Alexy Kátoly, titkára Henszlmann Imre volt. Az előkészület anomáliái következtében és a csekély részvétel miatt a tárlat nem tükrözte a magyar művészet valódi állapotát, és a kritika megállapította, hogy nélkülözte a nemzeti jelleget is. Az egyesület a Társulat egyre hangsúlyosabb jelenléte következtében 1861 júniusától, a 95. tárlattól „Magyarországi Műegyletnek" nevezi magát. 1862 tavaszán a Nemzeti Múzeumban megnyílt a 8 teremből álló állandó képzőművészeti kiállítás, történeti és kortárs anyaggal vegyesen. Öt teremben kizárólag magyar vagy annak tekintett képek voltak (köztük a Műegylet által adományozottak), a hatodikat kizárólag Markó Károly emlékének szentelték. A fennmaradó termekben külföldi alkotások szerepeltek. A múzeumi képtár — az állandó állami közgyűjtemény — átadása a nyilvánosságnak a kiegyezés előtti időszak jelentős lépése a főváros kulturális életének fejlesztése terén. A hatvanas években már elképzelhetetlen egy-egy műegyleti tárlat históriai mű nélkül. Nagy siker Than Mór: Újoncozásijelenet 1841-ből című népi életképe (1000 ft.) — amelynek láttán a pesti közönség ismét jelentőségteljesen összenéz —, és Székely Bertalan: Dobozi és hitvese, 1526 című műve (1200 rajnai forint). Az Újoncozás-t — amely az 1862. évi műlap-pályázatra készült — a Választmány, a Dobozi-x. a közönség juttatja a múzeumba. A közadakozást özv. Batthyány Lajosné, az egyik legelkötelezettebb magyar műpártoló indította el. Az 1862—63-as őszi szezon dísze egy újabb müncheni növendék, Liezenmayer Sándor (1839-1898): /. Mária királynő és anyja Erzsébet, kényszerítve Durazzo Károly koronázásának tanúi lenni, Lajos sírkövéhez menekülnek, Székesfehérvár, 1385 (1000 ft.). A mű a kritikusok szerint az ecsetkezelésben és a szerkesztésben Liezenmayer mestere, Karl von Piloty (1828-1886) hatását mutatja, és oly sikeres, hogy mint műlap-jelölt egy ideig mérkőzik Madarász Viktor Zrínyi Ilona-képével. Az 1862-1863. évben mindezek ellenére a Magyarországi Műegylet lassanként keserves sorsra jut. Előfordul, hogy egyetlen egy képet sem vásárolnak pénz hiányában. A