Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA A Pesti Műegylet története

Madarász a Hunyadi-l a mű lap-pályázatra nyújtotta be, de a Választmány nem merte kivitelezni a „síri jelenetet". (Ám a kép zsenialitását felismerve, a Nemzeti Képcsarnok számára azonnal megvásárolták.) A „műlap-műfaj" igen kemény, a fekete-fehér másolatnak első látásra meg kell ragadnia a nézőt, és ha összevetjük Madarász képét és a helyette kiadott Wagner Sándor (1838-1919) Münchenben készült Dugovics Tituszá-t, az elvárások látványosan érzékelhetők. Tájképfestészetünk — amelynek értékelése Marko munkásságát kivéve mindenkor kissé háttérbe szorult — egyre figyelemreméltóbb eredményeket produkál. A Műegylet egyik legszebb karrierje a szinte máig alig ismert Brodszky Sándoré, aki hosszas müncheni tanulás után tartósan Pesten él, magas árú, magyar tájakat ábrázoló képeinek köszönhetően feltehetőleg gond nélkül. A korszak másik kiemelkedő tájfestője, Ligeti Antal keleti utazásainak emlékeivel arat sikereket. Mindkettőjük munkásságát befolyásolta (csakúgy, mint többi tájfestőnkét is) Markó latinos festészete, amin csak nehezen tör át a német és francia iskola. De a legnagyobb fejlődést talán a szobrászat produkálta. Ferenczy meghalt, de Batthyányiné hazahívta Londonból Alexyt, dolgozik Marschalkó János (1819-1877), a Dunaiszky család tagjai, fellép Engel József (1815-1901) és báró Vay Miklós (18281886). A szinte mozgalomszerű folyamatban megszületnek első köztéri szobraink, ezek vázlatai a kiállításokon kerülnek a széles közönség elé. 1862-ben okoz szenzációt a mindenkori magyar szobrászat kiemelkedő darabja, Izsó Miklós (1831-1875) Magyarpásztor című márványszobra (Búsulójuhász, 5000 ft.). Ennek is a Múzeumban a helye, mert „...hivatva van nagyobb lendületet adni szobrászatunknak, nemzeti modorban tovább fejlődni" — írja a Pesti Napló. A hatvanas évek tárlataira azonban a kritika panaszkodik: alacsony a műszám, az egyes darabok hosszasan szerepelnek. A leírások szerint a képanyag egyre vegyesebb stílusjegyeket mutat, terjed a neoreneszánsz, lassan „...minden vallásos kép Raffaello hatását mutatja, emellett hit nélküliek". Vagyis hasonlóan a negyvenes évekhez, ekkor is él a türelmetlenség, holott még fejlettebb viszonyok közt sem tud egy ország művészgárdája havonta jelentős müvekkel szolgálni. Ám az unalmas tárlatokon, a sok érdektelen portré, tucat-tájkép, ügyetlen zsáner között egyszer csak ismét felbukkan valaki, aki lázba hozza nemcsak a pesti művészeti életet, de az egész művelt társadalmat is. A 25 éves festőnövendék, Ádámosi Székely Bertalan (1835-1910) küldi haza Münchenből //. Lajos király teste megtalálása a mohácsi csatatéren, 1526-ban című képét. (2000 bajor ft.) A Képzőművészeti Társulat megvételre ajánlja a festményt a „nemzetnek", és a kép megvételére Eötvös báró kezdeményezésére megindul a közadakozás. Már a politikai enyhülés légkörében, 1861 májusában röppenti fel a sajtó az 1862-re tervezett londoni világkiállítás hírét. A cs. és k. külügyminisztérium udvari rendeletben közölte a helytartótanácssal hogy „Angolhonban, London városában" általános iparműkiállítás lesz, tegyen intézkedéseket az előkészületekre. Mint ekkor