Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

DOKUMENTUMOK - HERMAN LIPÓT A művészasztal

ott, ott rajzolgattunk s onnan igyekeztünk a kávéház előtt álló Pista hordár útján értékesíteni művészi termékeinker. Ez a Pista valósággal magántitkári szolgálatokat teljesített Pólyánál: elvitte a megrendeléseket, behajtotta a tiszteletdíjakat s az összeg felét gyakran meg is tartotta követeléseinek némi törlesztésére. Érthető tehát, hogy Pista együttérzett a fiatal művészekkel. Posztján álldogálva magánszorgalomból is kutatott lehetőségek után, hogy például hol helyezhetné cl Pólya akvarelljét, amely két, hóban didergő csavargót ábrázol. Ha bőkezű mecénás akadt, a buzgó Pista eladta a téma nyári változatát is, amelyen a két csavargó vidáman ugrándozik a zöld mezőben és kalapját a magasba dobálja. (A nyári kép kevésbé volt népszerű, noha „önköltségi ára" magasabb volt a télinél. A havat ugyanis nem kellett festeni: Pólya a szűz havat szűzen hagyott fehér papírossal ábrázolta, míg a zöld mezőhöz festék kellett.) Igen sokszor segítette ki ez a két csavargó Pólyánkat a legégetőbb anyagi szükségből s a művészasztal sok laikus tagja szinte belépődíjként vásárolta meg 15-20 koronákért a két csavargót a „tehetséges fiatal piktortól". (Hasonlóképpen történt ez a Fészek-asztal ój laikus tagjaival, akiknek viszont Német Lajos úgynevezett „képsorsjegyeit" illett megvásárolniuk. Beöthy László azonban azzal a kikötéssel vásárolt néhány sorsjegyet, hogy a képet — t/et/i nyeri meg!) Pista hordár addig szolgált a bohémeknek teljes bizalommal (ő költöztetett bennünket, kifizette a hátralékokat, átvitte a holmit az új lakásba s este behozta az új lakás kulcsát a Japánba), mígnem rá is átragadtak némi könnyelmű tulajdonságok. Egyszer vidékre kellett utaznia, hogy egy megrendelt festményt elszállítson. Nem került haza egy hétig: elköltötte a kép árát s ezáltal kivételesen ő került anyagi függésbe Pólyával szemben. Úgy elszégyellte magát, hogy otthagyta a hordárságot s visszatért vidékre eredeti mesterségéhez. Földműves lett újra. El kell mondanom egy kis történetet amelynek szereplői: egy Pista által szerzett kvártély és én. Pista kivette nekem a lakást, megmondta a címet, átadta a kulcsot, én hajnalban hazamentem, majd esti szürkületkor elmentem hazulról. Természetesen a Japánba. S ez így ment három hónapon keresztül. Egy napon délelőtt kellett elmennem hazulról. Akkor láttam először a házamat nappali világításban. Amikor — ez ugyancsak még nappal történt — visszatértem, a háziasszonyom azzal fogadott, hogy néhány koronával kénytelen felemelni a lakbért. — Hogyan?! Egy udvari szobáért az is sok, amit eddig fizettem! — kiáltottam felháborodva.