Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

DOKUMENTUMOK - HERMAN LIPÓT A művészasztal

„ Volt egy kávéházunk az Andrássy úton, abban a kedvesebbik időben: a Japán kávéház; fehér majolika falai teli pingálva bambusszal, krizantémmal, vázákkal, álmodott madarakkal. — A kávéház ma is nyitva van, az időit bezárták. — Akik odajártunk a Japánba, talán messzibb mentünk, mintha Japánba mentünk volna; távolibb exotikuni volt ez a kávéház, mint a fehér lótusz, a zöld thea, s az arany Buddha világa: mert a Japán kávéház az ifjúság tündér-hazája volt. — Oda mentem délután, elhanyagolva regényolvasást, lóversenyt, meg szerelmet is néha; a barátkozás szent idejében olyan szent szükséglete ez az életnek. — A Japán asztalnál ültek azok a művészek és műértőjóbarátok, akikből a mai Szinyei Társaság kerekedett. A Szinyei Társaságnak, hogy mindjárt megmondjam, azért vagyok tagja, hogy képviselve legyenek azok is, akik a hazában nem értenek a képekhez. — Ebben a jelentésemben egy impozáns sokaság képviselőjeként merek a Társaság kedves vendégei elé ülni és itt hangosan beszélni. Oh, az az ozsonnaidei nagy Japán asztal az Andrássy útra néző tükörablak előtt, amelyről a Pólya Tiborunk pingálta derült csoportképet már őrizetbe vette az Ernst Múzeum; mennyi tréfa esett ott minden istenadta nap, mennyi napsütött históriát meséltek olt a párizsi, müncheni meg nagybányai piktorság életéből; s viták perdültek és szenvedély kürtölt... vallomások lelkendeztek, mikor, a byroni szavakkal élve: a mennybe látni sok vidám és tiszta gondolaton át. Igaz, csalódásnak, fájdalmaknak a gordonka hangjai is sötétlettek ... Ma minderre a nevetségre, vitára, véleményre, sérelemre, lázadó haragra emlékszik és nem emlékszik az ember, úgy mint egy társaságos est témáira, úgy, mint zenére, amely elhangzott, amelyből vissza-visszajövő hangulat, fel-felébredő echó lesz, míg egy elmúlt ünnep hangzik vissza a lélekben, ifjúság, ifjúság ünnepe, művészet és művészek ifjúsága... " Ezek a költői szavak biztosan közelebb hozzák az olvasót a művészasztalhoz. Talán Lechner Ödön szívügye volt, hogy ez a művészasztal az Andrássy útra néző ablak mögött legyen. Ö ugyanis szorgalmasan rajzolgatta a márványasztalra zseniális építészálmait, de azért élénk figyelemmel kísérte az utcán folyó életet, a férfiakat, az asszonyokat, a szép lányokat s az örökké változatos panorámát. Lechner szép, franciásra nyírt fehér szakállával, rózsaszín arcával, fejebúbján az elmaradhatatlan házisapkával volt egyik vezére az egész társaságnak. Egyik törzsfőnöke ennek a színes és sokféle egyéniségekből összerakódó birodalomnak. A másik törzsfő vagy Bohemia másik koronázatlan királya az arisztokratikusabb hajlamú Szinyei Alerse Pál volt. Senki sem nevezte ki őket, választás sem volt... De még csak nem is beszéltek étről, hiszen olyan magától értetődő volt, hogy ők a művészasztal „nagy öregei". * A kávéház helyén most a Magyar Irak Könyvesboltja van.