Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
DOKUMENTUMOK - Az írók es Művészek Társaságának párizsi kirándulása 1883-ban
zetességeihez. Este a nagy operában volt díszelőadás. A nagy színlap a falragaszokon feltűnő betűkkel igy hirdette az előadást: 'Représentation offerte aux écrivains et artistes hongrois'. Előadatott a Faust opera első két felvonása és 'La Korrigane' ez. ballet. Az opera után a zenekar Berlioz Rákóczi átiratát játszotta, mi az egész közönségre rendkívüli hatást tett.' Társaságunk férfi tagjai a földszinti első sorokban, hölgyeink pedig kissé emelkedettebb amphiteátrális helyeken kaptak tiszteleti jegyeket. Az óriási színház zsúfolásig megtelt, a fényes előadás oly kitüntetés volt, mit a világ emez első müintézete nemigen szokott gyakorolni, s hogy velünk szemben tette, az a megtiszteltetésnek, megbecsülésnek oly nyilvánítása, mi méltán hízeleghetett nekünk. A rendezőség sietett is még az előadás folyama alatt megköszönni az igazgatóság megható udvariasságát, s a közreműködők szívességét. Ugyanazon estve, mint ájul. 14-iki nemzeti ünnep előestéjén Grévynél, a köztársaság elnökénél nagy fogadtatás volt, melyen társaságunk képviseletében tizenöten jelentek meg. A küldöttség tagjai engedélyt nyertek a bemutattatásra, s ugy Grévy elnök, mint Ferry miniszterelnök hosszasan társalogtak velük, udvariasan megköszönve, hogy társaságunk Parist meglátogatta. Julius 14-én, a nemzeti ünnep napján a programúi a köztársaság óriás-szobra leleplezésének, és délután a nagy csapat-szemlének megtekintése volt. Mind két ünnepélyre kapott társaságunk külön meghívót. A szoborleleplezésre az elzárt helyre, hol mindössze 200 személy számára adatott ki belépőjegy, tizenöt meghívást nyertünk, a csapatszemlére mindenki külön nyert jegyet, mely a köztársasági elnök pecsétjével volt ellátva, s az egész társaság a kormány páholya melletti emelvényen jutott helyhez. Este a nagy kivilágítás és tűzijáték megtekinthetése czéljából a párisi rendező bizottság a Szajnán sétahajózást rendezett, s ez alkalomra a Szajna gőzhajózási társaság két hajót díjtalanul bocsátott rendelkezésünkre, melyekről igen kényelmesen lehetett látni a világváros tündéri kivilágítását. Julius 15-ét egészen a város és műkincsek megtekintésére szentelhették a tagok. Délben megjelent hotelünkben Lesseps, s a legbarátságosabban üdvözölte társaságunkat. Idáig nem jöhetett körünkbe, noha ő volt a lelke az egész mozgalomnak. Egyik kedves fia halálos beteg volt, s e fájdalmas esemény tartotta vissza. De hogy a betegség jobbra fordult, a nagy férfiú sietett hozzánk, s attól kezdve folyvást velünk maradt. Délután megtekintettük a párisi derék magyar egylet által tiszteletünkre rendezett kiállítást. Az egylet iparos tagjainak kiállítása volt ez, s rendkívül meglepett mindnyájunkat. Három terem volt megtöltve iparos honfitársaink kitűnő munkáival. Képviselve volt itt minden iparág, s minden kiállitott tárgy magyar szolidsággal, franczia elegancziával készítve.