Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

ESZMÉK A KÖZTEREKEN - WEHNER TIBOR Budapesti szoborművek

ban jelenik meg. Esetleg közelebb jutunk problémakörünk tisztázásához, ha azt próbáljuk meg konkretizálni, hog)' ki az alany: az ismert vagy az ismeretlen, a tudatos vagy az önhibáján kívül művésszé vált művész, az öntudatlan és ösztönös művészközösség — amely megintcsak lehet ismert és ismeretlen egyszerre —, és azt, hogy mi minek a lenyomata, képzete, tárgyiasulása, szelleme, és hog)' ebben milyen nagy szerepet vállalhat egy lényeges mellékszereplő, a terep. Ebben az esetben a terep nem más, mint a civilizációs önhisztériájába keveredett-bonyolódott Budapest, amely bár minden erejét összpontosítani próbálja, mégsem képes felszámolni önmagát (világvárost építünk). A Trafó-Budapest-kiállítás története maga leírható, a külső körülmények, a feltételek összegezhetők: a kortárs művészeti intézet néhány szellemdós, kreatív munkatársa — a főrendező Eike koncepcióját követve — felkért tíz művészt, hogy a főváros közigazgatási határain belül találjon, jelöljön meg, emeljen ki olyan részleteket, amelyek művészeti jelenségként, művészetként jöttek, jönnek létre, egzisztálnak. Amelyek önkéntelen, romlatlan, a szerzői jog által védtelen műalkotások: amelyeknek elég eg)' rámutatás. A szándékosságok és a véletlenek sokszoros inspirációjának és kioltásának révén formálódott ez a városi mű-sorozat: Budapest életéből, sorsából emelkedett ki néhány objektivizáció-részlet. Valamiért ezek fontosaknak találtattak és találtatnak: lényegiségük, jelentésük és látványjelenségük, illetve ezen összetevők metsződésének, koncentrációjának létrejötte miatt. így került reflektorfénybe Varga György padlóburkolata a Fehérvári óti Rendelőintézetből, Szabó Dezső átfestett teklámtáblája, amely a Hollán Ernő utcában tündököl, s így irányítódott figyelmünk Schneemeier Andrea Veress Pálné utcai épület-lövésnyomaira, vagy Koronczi Endre garázsfalba vésődő autósurlódásnyomaira. Baldanders a Volga Szálló lépcsőházának esti fényjátékát emelte ki a város-szövetből, Chilf Mária Rottenbiller utcai vizeletfoltokat jelölt meg, Erdei Gábor a Bank Center tűzcsap-plasztikájára hivatkozott, mint műalkotásra. A Parlament-állványzat fastruktűráját Ilauszky Tamás, eg)' Bécsi út épület bedeszkázott ablakait Julius Gyula ajánlotta befogadói figyelmünkbe, míg Kámán Gyöngyi eg)' Damjanich utcai kesztyűboltra és az elveszett kesztyűkre emlékeztetett mint a városi lét egyik különös jelenségére. A valóság-művek, a mű-valóságok felsorakoztatása ürügyén teljes biztonsággal csak annyit fogalmazhatunk meg, hogy a mesterségesség, az emberi cselekvés által létrehozott-létrejött formációkról van itt szó: elenyésző szerepet kap a 20. századi, századvégi városban a természet, a természetesség. A természet a legjobb esetben is csak elfed, elmos, elkoptat, esetleg megőriz — mintegy járulékos elemként. A többi a városi létből eredő célirányosság — meghiúsulás, agresszió, ideiglenesség, véletlenszerű folyamat egymásba kapcsolódása, történeti rétegződés; a pillanatnyiság és a kitágított pillanat, az átmenetiség esélye és esélytelensége az állandóságra, az esetleges nyilvánosság, a keretnélküliség ellenére a nagy egészből való kiemelkedés vagy a nagy egészbe való beilleszkedés törvényszerűsége és lehetetlensége.