Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
ESZMÉK A KÖZTEREKEN - BOROS GÉZA Budapesti emlékmű-metamorfózisok 1989-2000
A kitelepítés jogosságát többen vitatták, hiszen a mű „átlényegítése" egyszerű átalakítással, az ötágú csillag és a feliratok eltávolításával is megoldható lett volna. A mielőbbi eltávolítás hívei azonban 1992 júliusában ledöntötték a szobrot. Bátonyterenye önkormányzata régóta szerette volna, hogy a helyi Lenin-szobor megüresedett talapzatára új műalkotás kerüljön, ezért nemrégiben megkeresték iij. Szabó István szobrászművészt, aki felajánlotta, hogy jutányosán elkészíti ledöntött budapesti munkájának rekonstrukcióját. A felújított kompozíció — nőalak, a feje fölé nyújtott kezében egy (csillag nélküli) leveles ággal — lényegében azonos a csillaghegyivel. A mű új címe: Flóra. A megszállók dicsőségére emelt győzelmi emlékműből így lett a virágok és a tavasz istennőjének a szobra. 15 Az extrém esetek sorát egy erőszakos átalakítással, a tabáni domboldalban az amerikai magyarok adományaiból épült 56-os obeliszk esetével zárjuk. Az Ocsai Károly által tervezett, 1996-ban készült emlékmű sikeres szobrászi átértelmezése a megrendelők által előképként kijelölt, 1969-ben Los Angelesben felállított turulos emlékoszlopnak. A mű befejezésére mindmáig nem kerülhetett sor. 1997. október 23-án ugyanis — a művész szerzői jogait és a köztéri emlékállítás szabályait semmibe véve — az 56-os veteránok egy csoportja saját ízlése szerinti, heroikus harci jelenetet ábrázoló, színes műanyagból készült „domborművet" szerelt fel az obeliszkre. A radikális jobboldali körök által védelmezett és felis Az esetről bővebben írtam: Szobor - second hand. Elet és hódolom, 1999. augusztus 20., 16. old. szentelt, névtelen és dilettáns alkotást — noha jogerős bontási határozat született az ügyben — eddig senki sem merte eltávolítani, a szobrászművésznek pedig a megnyert bírósági per ellenére sem adták vissza az emlékmű mellől puccsszerűen elszállított több tonnás követ, amelyet a saját pénzén vásárolt, hogy a félbemaradt emlékmű domborművét befejezhesse 16 . Az 56-os szabadságharcosok dicsőségére emelt emlékoszlopból így lett a veteránok erőszakos „köztéri igazságtételi" törekvéseinek szégyenoszlopa. Átváltoztatások A spontán és a hivatalos átalakítás határán létezik egy további, különleges változata is az emlékmű-átalakításoknak, amikor az emlékmű művészakáó tárgya lesz. A Vajda Lajos Stűdió és a Marosvásárhelyi Alűhely által 1991 márciusában a Vigadó Galériában rendezett Unicornis című kiállítás szervezője, Novotny Tihamér művészeti író és Elekes Károly képzőművész a Vigadó téri szovjet hősi emlékművet szerette volna átváltoztatni a kiállítás idejére: egy festett vászonsüveg ráhúzásával ideiglenesen „egyszarvúvá" akarták átalakítani a márványobeliszket. „Az átalakítással, szándékunk szerint nyilvánvaló apolitikus tettként, bizonyos politikai és emberi gondolkodásmódok és magatartásformák szimbolikus értelmű megtisztulására, megtisztító metamorfózisára, az átváltozás szükségességére kívánunk utalni. Az Egyszarvú ugyanis, bár fantázialény, szá16 Az emlékmű kálváriája várhatóan 2001. októberében ér véget, amikor o tervek szerint felkerül az obeliszkre az eredeti dombormű.