Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - BERECZ ÁGNES Festők, mítoszok, Párizs
Picard darabja, a Les Provincaux à Paris (1802) és Pierre Durand Gavarni által illusztrált pamfletje, a Physiologie du provincial á Paris (1842) 4 tett nevetségessé a — persze jórészt kispolgárokból álló — párizsi közönség előtt. De többről, illetve másról is szól az a Courbet-figura, aki még életében mitologikus hőssé vált, mint a fővárosban csetlőbotló Pap Jancsi típusáról. Gustave Courbet, aki „egy vidéki faluból érkezett Párizsba, azzal a vággyal, hogy festő és a saját maga ura lesz" 5 , nem lett párizsi festő. Nemcsak azért nem, mert élete kezdete, végpontja és a köztes periódus egy jelentős része ténylegesen nem kötötte a francia fővároshoz; s nem is csak azért, mert a 19. század közepére kialakuló típus, a párizsi művész minden karaktervonását — részben tudatosan is — nélkülözte, hanem mert ha tartozott is a korabeli Párizsra jellemző valamelyik társadalmi, professzionális réteghez, az önmagában még nem tette szalonképessé annyira, hogy a párizsi festőművész címet birtokolja. A Brasserie And 1er fapadja, a sörivás és Courbet cseppet sem connue il faut lakcíme a Latin-negyedbeli Hautefeulle utcában már önmagában, Szalon-sikerek és Szalonbotrányok nélkül is elég lett volna ahhoz, hogy Courbet-t ne csak a konzervatív kritika, de a közönség vagy a modernek nagyobb része is fenntartásokkal fogadja. Az ornans-i Courbet nem párizsi festő volt, hanem párizsi bohém. Nem peintre d'artiste parisien, hanem Bohemia bizonyta1 Alain Corbiii: Paris-Provence. In: Les Lieux áe Mémoire 2., sous la direction de Pierre Nora. Paris, Quarto, Gallimard, 1997. 2861. old. s Prosper Haussard: Salon de 1849. Le Notional, 1849. augusztus 7. Idézi: T. J. Clark: im. 23. old. km státuszú tagja. De mi a különbség? Milyen volt a festő, ha párizsi, és milyen a bohém, ha ornansi? Az a Bohemia, amelynek az 1840-es évek végétől Courbet önkéntes tagja lett, már nem hasonlított a fiatal Gautier körül csoportosuló, művészekből és irodalmárokból álló romantikus művészek nagyvárosi és nagyvilági csoportjához. Az 1848-as forradalmat követő Párizs bohémjei már egy végérvényesen és intenzíven kapitalizálódó, ipari zónákkal, munkásnegyedekkel övezett Párizsban élték hétköznapjaikat, abban a városban, ahol az elszegényedő, déclassé rétegek potenciális felforgatóként, forradalmárként és bűnözőként klasszifikálódtak. Bohemia a pátizsi intelligencia és a „veszélyes osztályok" között félúton állva nem pusztán a művészlét napi gyakorlatából, szokásaiból összeálló, választott életformát jelentett, hanem a legtöbb esetben kényszerűen vállalt szociális helyzetet is. A szállóige szerint Pest feketére fest. Párizs nemkülönben. Párizs, a metropolisz bohémek és bűnözők tanyája, politikai deviánsok, forradalmárok és szocialisták gyűjtőmedencéje, kurvák és táncosnők lak- és munkahelye, föld feletti szennycsatorna volt. Walter Benjámintól tudjuk 7 : Párizs gázlámpái nemcsak szó szerint, de metaforikus értelemben is megvilágították a várost, ugyanúgy, ahogy báró Haussmann szennycsatornái nemcsak szó szerint voltak hivatva kipucolni Párizst, hanem átvitt értelemben is. Courbet, a bohém, jellegzete6 Lásd Louis Chevalier: Classes laborieuses et classes dangereuses á Paris pendant la première moitié du XIXe siècle. Paris, Pion, 1958. 7 Walter Benjamin: Paris, capitale du XIXe siècle. Le Livre des Passages. Paris, Les Éds. du Cerf-Suhrkamp (1982.), 1989.
