Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
ESZMÉK A KÖZTEREKEN - PÓTÓ JÁNOS Rendszerváltások és műemlékek
Egy emlékmű — három rendszerváltás Mint az eddigiekből látható volt, a politikai emlékművek ritkán élték túl a politikai rendszerváltásokat. Volt és van azonban Budapesten egy nem tói jelentős emlékmű, amely három rendszerváltozásban is szerepet játszott — hol köztéren, hol raktárban, hol kertben állva —, s amelynek története érzékeny barométerként mutatja a magyar politika változásait, végig az egész rövid 20. századon. Harry Mill Bandholtz amerikai tábornok szobráról van szó. A történelmi tények a következők. 1919 augusztusában, a tanácsköztársaság bukása után román csapatok szállták meg Budapestet, az antant nagyhatalmak pedig katonai missziókat küldtek a magyar fővárosba. A románok már a megszállás első napjaiban szakértői bizottságot küldtek ki annak megvizsgálására, hogy nincsenek-e a Nemzeti Múzeumban a harcok során Romániából „elszármazott" tárgyak. Mivel ilyeneket nem találtak, maguknak követelték a múzeum valamennyi erdélyi eredetű tárgyát, arra hivatkozva, hogy Erdély immár Romániához tartozik. Az antant-hatalmak legfőbb tanácsa a követelést elutasította, így a románok megpróbálták erőszakkal elszállítani a műkincseket. Ekkor jelent meg a Nemzeti Múzeumnál Harry Hill Bandholtz tábornok, a budapesti amerikai katonai misszió vezetője, s a múzeum termeinek lepecsételésével megakadályozta a mőtátgyak elszállítását. Eddig a történelmi tények. Bandholtz tette a következő években nem merült ugyan feledésbe, de emléke elhomályosult. A tábornok halálakor, 1925-ben csak egy gyorshír jelent meg a magyar lapokban; ebben azonban felbukkant egy később fontossá váló elem, miszerint Bandholtz „nevét azzal tette emlékezetessé. .., amikor egyedül lovagló korbácsával felfegyverezve kikergette a múzeum épületéből a román katonáknak egyik fosztogató osztagát". 1936-ban azután szobrot állítottak Bandholtznak — kezében lovaglóostorral — a Szabadság téren, az „irredenta emlékek terén". (Itt álltak az irredenta szobrok, az Ereklyés Országzászló és a Magyar Fájdalom szobra is.) A tábornok egyszerű szobra bárhol másutt felállítva nem jelentett volna egyebet, mint az ország háláját a kincsek megmentője iránt. Ebben a környezetben azonban a tábornok lovaglóostoros szobra azt sugallta, mintha az Egyesült Államok erővel is támogatta volna vagy támogatná a magyar irredenta törekvéseket. Pedig Bandholtz 1919-ben csupán felettesei utasítását hajtotta végre. Cselekedete nem tekinthető politikai állásfoglalásnak, még magyarbarátságnak vagy románellenességnek sem, s legkevésbé a magyar irredentizmus támogatásának. A szobor felállítási helye, környezete tehát olyan politikai-ideológiai értékeket ragasztott a szoborra, amelyeknek a történelmi tényekhez nem sok közük volt. De a Horthy-korszak politikájának jól jött egy olyan amerikai, akit az irredenta célok támogatójaként lehetett ünnepelni. 1945-46-ban, mikor az egész ország romokban hevert és sorra távolítottákel az irredenta emlékműveket, a Bandholtz-szobrot az elsők között restaurálták (együtt George Washington szobrával). Kizárólag azért, mert a tábornok amerikai volt. A koalíciós kormány egyik gesztusa volt ez az Egyesült Államok felé a békekonferencia