Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között

egyszerűen bizalmi természetűek is voltak. Petdöntő lett, hogy a tulajdonosoknak a magyar kormányszervek által visszaszolgáltatott műtárgyakat a tulajdonosok közül többen azonnal Nyugatra csempészték, és maguk is távoztak az országból. Ez a durva törvénysértés nagyobb károkat okozott, mint az 1944 végén a Szálasi-kormány rendelkezésére történt kiszállítás Németországba. A magyar kormányzat ezért 1948-ban egy időre leállította a restitúciót, amit később, a kicsempészés veszélyének megszűnte után, elfelejtett felújítani. A nyilas hatalomátvétel rémes és kaotikus viszonyai közt több budapesti műgyűjteményt is feldúltak. Több budapesti lakásból gyűjteményi tárgyakat vittek el nyilas pártszolgálatosok, akik főleg a keleti szőnyegek és gobelinek iránt érdeklődtek. Egész műgyűjtemények eltulajdonítása, úgy tűnik, nem fűződik a nevükhöz. Sokkal szívesebben töltötték idejüket a lakosság terrorizálásával; alja népség lévén, nem is igen érthették, hogy a műkincsekkel mit lehet kezdeni. Budapest ostroma, amely több mint száz napon át tartott, a lakosság megtizedelése mellett természetesen az anyagi értékek, köztük műkincsek pusztulását is magával hozta. A bombázás, az ágyútűz, a kíméletlen utcai harcok, majd a főváros felszabadítását követő szovjet fosztogatás a főváros maradék magánműtárgyainak sorában is iszonyatos rendet vágott; ekkor érték például hatalmas károk az Esterházy-féle kincstárat. A veszteség csupán becsülhető, pontosságra törekvő felmérés közvetlenül a harci cselekmények után nem készült, és ennek ma már nincs is realitása. Bizonyosnak tűnik, hogy több ezer műtárgy pusztulása következett be a jelzett idő alatt. A fentebb felsorolt pusztulási fázisok különféle mértékű veszteségekhez vezettek. Akadt olyan gyűjtemény is, amelynek megrongálódása sokkal kisebb mértékű, mint azt a legendák állítják. Egészében véve azonban nyilvánvaló, hogy rengeteg kulturális érték lett véglegesen az enyészeté, s a még esetleg felbukkanó és azonosítható dolgok ebben aligha jelentenek majd érzékelhető aránymódosulást. Végeredményét tekintve a legsúlyosabb budapesti (és magyar) műtárgyveszteség története 1945 januárjának végén kezdődött. Amint a szovjet csapatok a főváros ostroma során elérkeztek a Duna pesti partjára, elkezdődött a fővárosi nagybankok tartalmának elhurcolása. A magyar műgyűjtők közül számosan ezeknek a fővárosi pénzintézeteknek a páncéltermeiben (a Magyar Altalános Hitelbank, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Hazai Első Takarékpénztár Részvény Társaság és a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank) helyezték el legfontosabb műtárgyaikat, némelykor szinte minden fontos ingóságukat. A Vörös Hadsereg gazdasági tiszti bizottságai, amelyeket eleve a bankok kiürítése céljából állítottak össze, feltörték az ott elcsomagolt műveket, gyűjtőbázisokra szállították, majd 1945-től kezdve a Szovjetunióba vitték őket. Az akció a nemzetközi jog minden létező, régi és új rendelkezésével összeütközésben állt, s ezzel a fosztogatók is tisztában voltak. A Szovjetunió éppen ezért kísérletet tett rá, hogy a barbár fosztogatást a szövetséges hatalmakkal szemben legalizálja, s megállapodásban