Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között
volna, az SS tisztjei egy teherautókonvojra való értéktárgyat elszállítottak. I Iogy ebből mennyi volt a műkincs, azt máig sem sikerült tisztázni; a jelek szerint nem túl sok. Néhány nagy értékű festmény és szobor megsérült és elpusztult, miközben a németek ide-oda hurcolták Budapesten, s annak is van valószínűsége, hogy a menekülő németek a szovjet tűzvonalakon át nem tudták a rablott holmit épségben átvinni. Másrészt viszont több, németek által lakott zsidó villa és palota berendezését nem érte semmiféle veszteség (ilyen például Hatvány Józsefné porcelángyűjteménye), azokat a németek hiánytalanul hagyták hátra, a lakások magyar gondozóira bízva őket, s többségük túlélte Budapest ostromát. Komoly következményei voltak azonban a Winterhilfe nevű német akciónak. A német hadsereg a bombázásoktól sújtott német lakosságszámára téli segély címén rekvirált bútorokat, ágyneműt és ruhaneműt, azonban igen sok műtárgyat is elhurcoltak. Ezúttal is, mint mindig, döntő mértékben a zsidó tulajdon rovására ment a dolog. Későbbi tanúvallomásokból lehet következtetni a fosztogatás mértékére, amelynek első vonalbeli műtárgyak ugyan csak szórványosan eshettek áldozatául, egészében véve azonban a mennyiség nem jelentéktelen. Németország az 1960-as évektől kezdve kártérítési összegeket utalt át az áldozatoknak, illetve örököseiknek, s bizonyos mennyiségű műtárgy is előkerült. Az is tény, hogy bizonyos személyek Németországon követelték olyan tárgyaik ellenértékét, amelyeket nem a német és nem is a magyar hadsereg vitt el, hanem eg)' harmadik. Időben kissé visszaugorva: a német megszállás után a magyar kormány joggal aggódott, hogy a zsidó tulajdonú magyar műtárgyak az önkényesen fellépő német katonai hatóságok vagy az egyéni zsákmányolásra hajlamos tisztek kezébe kerülnek. A magyar zsidóság immár teljes kifosztása amúgy is küszöbön állt, az egyre növekvő számü deportált által hátrahagyott vagyonok kezelését is meg kellett oldani. A zsidó tulajdonú művészeti és kulturális értékeket a Szépművészeti Múzeumban működő kormánybiztos vette kezelésbe, majd saját anyagának javával együtt Németország felé szállította. Az evakuálás meglehetősen zűrzavaros körülmények közt, gyakran bombazápor közepette folyt. A műtárgyak, igaz, nem túl nagy része eltűnt; az anyag nem lebecsülhető mennyiségű, bár művészeti szempontból csaknem értéktelen része viszont már az előretörő és a szállítmányokat őrizetbe vevő amerikai katonaság enyvesebb kezű tagjai által vétetett „védelem alá". A műtárgyak zöme azonban az Egyesült Államok németországi és ausztriai katonai közigazgatásának raktáraiban biztonságos őrizetbe jutott. Utóbbiakat a nemzetközi jog régóta hatályos, valamint Potsdamban a háborút követően megállapított szabályai szerint, megfelelő eljárás keretében visszaadták Magyarországnak, s a személyi tulajdonba való visszajuttatás a magyar kormány feladata lett. Az 1946-1948 során hazatért műkincsek visszaszolgáltatása eredeti tulajdonosaik számára ténylegesen el is kezdődött, de rövidesen elakadt, s máig sem zárult le tisztességesen. Ennek okai nem csupán politikai, hanem