Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között

adatának. Ugyancsak fontos, hogy az 1960-as években, tehát sokkal később lassan kialakult a fiatal magyar műgyűjtők olyan csopottja, amely lényegesen más körülmények között, sokkal korlátozottabb anyagi eszközökkel bár, de újra vállalta a modern magyar művészet gyűjtését és ezáltal támogatását. A jelen, esetlegességektől sem mentes válogatás és rövid magyarázat is elég lehet rá, hogy érzékeltessük: Magyarország, s ezen belül döntően Budapest európai színvonalú műgyűjtéssel, magas igényű tárgykultúrával büszkélkedhetett. A két világháború közti budapesti műgyűjtemények között, mint az elmondottak jelzik, több olyan is volt, amelyet a világon mindenütt ismertek és számon tartottak a hozzáértők. Budapesten a műkincsek sűrűsége hasonló volt, mint a Nyugat metropoliszaiban, mert a magyar fővárosban a történelmi arisztokrácia már halványuló, a különféle polgári rétegek felizzó csillaga egyszerre világított. A magyar árveréseken 1917 és 1944 között több millió műtárgy, köztük több százezer igen igényes darab cserélt gazdát, s emellett még árverésen kívül is nagy mennyiség. Ez utóbbi részt sohasem fogjuk tudni pontosan felmérni, mivel ezeken a szín- tereken rengeteg mindent „kéz alatt" értékesítettek; a közvetítő segítségével, ügynöki úton lebonyolított forgalom mértékéről még alig van fogalmunk, csupán tudjuk, hogy ilyen is létezett. Ugyancsak szerény a tudásunk abban a tekintetben, hogy a művészek milyen mennyiséget „forgalmaztak" műkereskedő nélkül; komoly kutatásokkal, ha egyszer valaki rászánja magát, ez feltárhatónak tűnik. Röviden szólva: vizsgálatunk tárgya szempontjából Budapest gazdag volt, sokkal gazdagabb, mint amit Magyarország akkori európai súlya indokolt volna. Összeomlás A magyarországi — s mint láttuk, ez mindvégig szinte teljesen egyenlő azzal: budapesti •— nragán-műtárgyállomány nagymértékű szaporodása a Monarchia utolsó harmadában erősen felgyorsult, a behozatal és a kivitel alakulása a magyar kultúra számára előnyösen alakult. Ugyanebbe az irányba mutatatott a magyar művészet színvonalának nagy emelkedése, minden konzervatív, akadémikus mellékzöngéje ellenére megnyilvánuló európai igényessége, a művészek számának rendkívüli növekedése. Mind a növekvő import, mind a hazai művészet virágzása a műgyűjtés lehetőségeit növelte, művelőit mintegy provokálta, egymással való vetélkedésre is késztette. A műgyűjtemények Trianont is egészen tűrhetően túlélték. A kedvező folyamatok azonban lassan megtörtek, s ennek egy-két előjelét már 1914 előtt érezni lehetett. Bizonyos, később már nem pótolható műkincsek, például a Nemes-gyűjtemény elvesztése figyelmeztető jel lehetett volna. Az 1920-as években a bethleni konszolidáció során még egyszer stabilizálódni látszott a helyzet, de azután a nagy világgazdasági rengés rendet vágott a főváros mőkincsállományában. Ekkoriban egy sor nagy buda-