Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - RÓKA ENIKŐ Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum

meggondolatlanul nagy kiadásokba verte magát: az egyik lap tudósítója szerint 1928-ban 230 ezer pengőt költött műtárgyakra. Úgy tűnik, a húszas évek végétől e vásárlásokat már nagyrészt kölcsönökből fedezte, melyek 1931-re oly nagyra duzzadtak, hogy kénytelen volt a Nagymező utcai bérházat eladni, és a kapott összegből igyekezett a hitelezőket kielégíteni.

85 A kiállításokat és aukciókat ezentúl is ott rendezte, ami egyrészt fenntartotta a látszatot, másrészt további költségeket jelentett számára. A kortárs visszaemlékezésekből és a halálakor megjelent cikkekből kiderül, hogy rendszeresen kártyázott, dominózott. A Japánban és a Fészek-ben esténként több száz pengőt veszett, mégis valószínű, hogy ez csak kisebb részben volt oka tönkremenetelének.

86 A kölcsönöket a ház eladásával nem tudta maradéktalanul visszafizetni, sőt, valószínűleg újabbakat vett fel, így 1931-től gyűjteménye eladásának gondolatával is foglalkoznia kellett. De ki vette volna meg ezt a magyar tárgyú gyűjteményt? Azok a tönkrement gyűjtők, akiknek egyetemes képzőművészeti vagy iparművészeti anyaguk volt, reménykedhettek benne, hogy külföldön valamivel jobb áron tudják eladni gyűjteményüket. Am Ernst kollekciójának jó része teljesen értéktelen volt a külföldi vásárlók számára, így tulajdonosuk csak hazai értékesítésre gondolhatott. Ráadásul gyűjteménye mint egység volt igazán érdekes, külön-külön elvesztette volna legfontosabb eszmei tartalmát, melynek lényege tíz évszázad nemzeti történelmének, kultúrájának felölelése, képek, tárgyak segítségével való bemutatása volt. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a nemzeti múltra vonatkozó gyűjteményt valamely közintézmény vásárolja meg az állam költségén. A tárgyalások az állam és Ernst között valószínűleg már 1931 folyamán megindultak. Az anyag a tárgyalások idejére letétként a Nemzeti Múzeumba került, ahol 1932-ben megnyílt Ernst történeti gyűjteményének addigi leggazdagabb tárlata. Ez a kiállítás sem volt teljes, de először fordult elő, hogy az iparművészeti anyag a képzőművészet mellett felsorakozott. A leíró lajstromból úgy tűnik, lényegesen nagyobb számban és hangsúllyal szerepeltek a kéziratok, oklevelek, dokumentumok, mint a korábbi tárlatokon, ami talán annak a jele, hogy a harmincas évekre, a 19. század végének szellemiségében fogant idealizáló történelemszemlélet kissé elavult, és erőteljesebb hitelesítésre, alátámasztásra szorult, melynek szerepét a források töltötték be. Ami a gyűjtemény rekonstrukciója szempontjából igazán fontos, hogy az erre a kiállításra megjelent alapos, tudományos igényességű katalógus tartalmazza a műtárgyak adatait, mely a korábbi lajstromok85 Pesti Hírlap, 1937. április 14.5. old.; Magyarország, 1937. április. 14 - Pesti Napló, 1 937. április 25. Ez utóbbi kettő: OSZK Kézirattár Poss. V. 94/89/1969 Analekta. Az ingatlan megterhelésére és eladására vonatkozólag a Budapesti Fővárosi Levéltárban a húszas évektől nincsen anyag. A telekkönyvi iratok ekkortól a Fővárosi Földhivatalban találhatók, ezeket egyelőre nem kutattam. 86 Herman, i. m., 1958.121-122. old.; Kelemen Emil levele Pogány Ödön Gáborhoz. MNG Adattár 18972/74/a; Pesti Napló, 1937. április 14.7. old.; Hunyadi Sándor: Egy szerencsétlen ember halálához. Ez utóbbi kettő: OSZK Kézirattár Poss. V. 94/89/1969 Analekta