A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)
FAZEKAS ESZTER „Ez egy huzatos és kalandos hely"
A BURK (1978) önleleplezően ironikus, hétköznapi városképe expresszíven jelzi azt a tízéves süllyedést, amely a Szemüvegesek agilis mérnöke és a BUEK vegyésze (mindkettő Bujtor István) között bekövetkezett. Laci az egymás ellen forduló érdekek és adok-kapok ügyletek tengerében, alkoholmámorban lelkizik Gyuri barátjával (Bálint András) Budapest utcáin. Majnáiban a Báthori utca Sör-Bor feliratú redőnyén dörömbölnek a bablevesükért. Majd a józanító Széchenyi-fürdő után újra bejárják a lerobbant szórakozóhelyeket (Margithíd, kültelki presszó), a Bástya mozi előtt egy szétvett telefonfülke tövében szeszeinek, s a feleségek társaságában koszlott tapétájú panelekben vitatják meg munkahelyi kudarcaikat, egész elrontott életüket. A helyzetre rányomja bélyegét a korszakot meghatározó rossz közérzet: a kilátástalanság. Laci a vállalati szilveszteri forgatagban — talán bosszúból, talán még azért sem — az irigyelt Gyuri feleségével is vigasztalódik, hogy aztán végképp kiégve, újév napján ökölbe szorított kézzel magasodjon a panelablakból a város forgalma fölé. A hagyományos filmelbeszélést igazi átütő erővel a groteszk és a szatíra újította meg. A groteszk, ironikus látásmód az alapesetekben a dokumentarista szemlélet egyenes folyománya volt. Nem véletlenül indult a műfaj legmarkánsabb képviselőinek, Gyarmathy Líviának és Böszörményi Gézának filmes pályafutása egy vegyi üzemből. Kamerájuk a szeretetteljes irónia hangján térképezte föl az elgépiesedett körülmények közt folyó értelmetlen munkát, az elsekélyesedett emberi kapcsolatokat, 13 Az új Óbuda, HDS, 1975. lepusztult közállapotokat, az emberek nyelvében, gesztusaiban is végbement torzulásokat. Legjobb szatirikus vígjátékuk, a vegyi gyátban játszódó Ismeri a szandl mandit? (1969) fővárosi helyszínei — a csupacsőrendszer üzem és környéke, a külvárosi munkáskolónia egyszintes barakklakásai, az üzemi támogatással épülő lakótelep és felvonulási területe, a lerobbant étterem — már puszta „lírájukban" is magukban hordozták a lét teljes abszurditását, csak hozzá kellett rendelni egy apró, csöppet sem drámai történést. Ekkoriban készülnek a Híradó és Dokumentumfilmstúdióban a jellegzetes Óbuda-filmek. Egy képkeretben látjuk a már elkészült lakótelepet, és a Lajos utcai szép barokk ház homlokzatát. A telep szélén áll még a régi kovácsoltvas kandeláber, előtte egy teherautó fenekük meg éppen, gödörbe csúszott kefékkel 13 . Gyarmathy Lívia filmjében sem más a helyzet. Adva van az üzemi támogatással frissen készült lakótelep-részlet (tán épp az óbudai), amelyet éppen megnyit az igazgató. Az egyik szaki boldogan tangóhatmonikázik a barakklakás előtt. (A szanálás — a korszak egyik leggyakoribb kifejezése — nem sikerült maradéktalanul). Az igazgató bőszen beszél a törmelékhegy tetején, amelyet egy kidobott öreg tűzhely is színesít. Senki sem figyel oda rá, mert az építkezéshez használt vízcsap meghibásodott, a víz ömlik, szerelik, az ünnepélyre késve érkeznek a matrózruhás gyerekek, néhány kóbor kutya társaságában. Valamelyik emeleti lakásba épp az igazgató háta mögött húznak föl egy díványt az ablakon. Dokumentum erejű életképek, apró törté-
