A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

FAZEKAS ESZTER „Ez egy huzatos és kalandos hely"

stilizálatlan, mégis expresszív módon tudósít egy nemzedék beszűkült cselekvési lehetőségeiről. A magány és a túlélés, a kapcsolatteremtés költészete Elek Judit Sziget a szárazföldön (1969) című filmje. Főhőse egy élénk, de magányos kis öregasszony (Kis Manyi). Az 1914-ben épült bérházban lakik féltve őrzött tárgyai, emlékei között. Megejtő lírai mikrorealizmussal ábrázolja a film boldogságát, amikora lakáscsere ürügyén minden nap új embereket ismerhet és vendégelhet meg. Ma már mosolygós nosztalgiával figyeljük, mint meséli el fél életét a Marx téri lakásbörzén — az éppen beinduló „második gazdaságban" — minden ügyfelének, azt a bizalmat, ahogy egyszerre fogadja őket, s ahogy ez a sok magányos ember egymásra talál az összejövetelen. Simó Sándor a pályakezdő építész munkahelyi konfliktusait, lakáshelyzetét vizsgálta fanyar öniróniával {Szem üvegesek, 1969). „Lakóházat építeni csak politikai szempontok szerint lehet" — vallja a film tervezéssel megbízott, még tenni akaró fiatal főhőse a nagy lakótelepépítések idején (újpesti, óbudai), miközben neki magának meg kell küzdenie a boyleréért, amelyet át akar vinni eltartási szerződéssel megörökölt kétszobás lakásából az egyszobásba, mert csak ez jár neki. Ezzel a magyar filmben is elkezdődik a hetvenes éveket annyira meghatározó lakáskérdés bemutatása. A már fáradni látszó, de még cselekedni akaró értelmiségi figurák néhány év múlva már vagy lepusztult kiskocsmák törzsasztalainál rágódnak múltjukon groteszk noszII Herskó János Párbeszéd (1963) című filmje értelmiség és hatalom, egyéni sorsok és történelmi folyamatok viszonyának vizsgálatában korszaknyitó mű. A háborút felnőttként megélt talgiával {BUEK), vagy az élet nagy filozófiai dilemmáit feledve semmiféle praktikától nem riadnak vissza az áhított cél ételekében (Reménykedők, Kedves szomszéd, /íján e/ék ez a nap). „Álmok a házról" Az 1968-as forradalmakat, a diáklázadások eltiprását követő cezúra következtében a magyar filmek tematikájában és kifejezésmódjában egyaránt gyökeres változások következtek be. A baloldaliság és szabadság együttes megvalósulásához fűzött álmok lejártak, a közösségiség eszméjének vége, az értelmiség szerepvállalása, a kultúra — így a filmművészet — társadalomformáló hatása kimerült, az új hullám formanyelvi újdonsága megkopott. A hatvanas éveket meghatározó politikai „párbeszéd-filmek" és a morális-történelmi analízis helyett a hetvenes évek elején két alapvető út kínálkozott: megmutatni, ami van, szociológiai összefüggéseiben (dokumentarizmus, groteszk) és áttételes, esztétizáló (nosztalgikus, szürrealisztikus, allegorikus) látásmódban megragadni a kilátástalan jelenhez vezető út egyes állomásait. Két film, két remekmű áll a filmművészeti kurzus határvonalán, Makk Károly Szerelem (1970) és Huszárik Zoltán Szindbád (1971) című filmje. Gelencsét Gábor elemzi e két film speciális filmtörténeti helyzetét. A Szere/em-mc\ kapcsolatban megállapítja, hogy a „korszakváltó" mű „átlépi" a reformkommunisía nemzedék először nézett szembe következetesen az 1945-49 közti időszak eseményeivel, saját szerepével.