A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

URBÁN MÁRIA A Kőbánya mozi — élt 35 évet

A későbbiek ismeretében megállapíthatjuk, hogy ez volt az utolsó pillanat, amikor még érdemes volt nagy mozit építeni. 1964-ben a mozi még népmozi volt, tömegek szórakozása. Nemigen volt más. Az 1958-ban indult kísérleti televízió 1960-ban jut el ötödik adásnapjához, és csak 1968-ban ér el a hatodikhoz, a péntekhez, hogy aztán még majd húsz évig megtattsa a hétfői szünnapot, amikor boldogan moziba mehetett az otszág, mert úgysem mulasztott semmit a tévében. A 2. műsor is csak 1973-ban indul (Angliában ekkor már három műsor van, s az egyik színes.). A tévé 1962-ben még csak heti 25 ótányi műsort sugároz. 1960-ban mindössze 60 000,1964ben viszont mát félmillió előfizetője van (50 h/hó). Kezdi kitalálni népművelő és népszórakoztató műsorait. Az utóbbiak közé tartozik A Tentes kapitánya, az első hazai gyáttású kalandfilm-sorozat, ez 1964-ben indul, és kétrészes mozifilmet is összevágtak belőle, az 1962-ben először megrendezett nyilvános tehetségkutató verseny, a Ki mit tud?, és az 1966-os első Táncdalfesztivá/J Az otthonokba beköltözött házi mozi nagy csoda, családok és szomszédok együtt nézik, még épp hogy csak kezdi leszoktatni a tömegeket a moziról. Egyébként pedig „szocialista társadalomban a televízió a mozinak nem verseny-, hanem fegyvertársa a lakosság kulturális színvonalának emelésében" — írta az optimista moziüzemi szakkönyv is. 1962 végén 350 000 motorkerékpár és 40 000 gépkocsi volt személyi tulajdonban. Kőbányán is még jórészt lovaskocsik fuvarozták a téglát, szenet, szódás üvegekkel teli ládákat. Sokan jártak biciklin. (A pártházba összesen két garázst terveztek.) A közönség persze a Kőbánya moziban is csak azokat a filmeket láthatta, amelyeket a kizárólagos jogú állami forgalmazó cég megvett számára. De 1957 végétől egyszer csak megjelentek a mozikban az 1948-ban egy pillanat alatt eltűnt nyugati filmek, s kialakult a mozistatisztikai jelentésekben a magyar, szovjet, népi demokratikus mellett az „egyéb" kategória. Az arányokra sokáig szigorúan ügyeltek, a behozott filmek kellőképpen megszűrt bohóságok, jól nevelt krimik, ártatlan kosztümös filmek voltak. A moziknak nem alakulhatott ki arculatuk, a moziüzemvezető a központilag „leosztott" filmek vetítését vezényelte le üzemszerűen, de a mozisok mindig tudták, mire megy be a közönség, s minél több vígjátékétt, kalandfilmért, történelmi filmért nyúzták a Filmátvevő Bizottságot. A központ is igyekezett kedvezni a nézőknek, a szocialista demokratikus forrásokból is egyre inkább a könnyedebb darabokat hozták be a „vonalasok" helyett — ó, azok az NDK-s indiánfilmek és musicalek! —, s a magyar filmeket is igyekeztek jól időzíteni és teríteni. Az „egyéb" kategória megjelenéséig, s utána még jó ideig sok magyar filmet nézett meg a közönség. Szűkös kínálatból választhatott, a szovjet és a népi demokratikus helyett a hazai terméket tészesítette előnyben. Amint a negyvenes években is az futtatta fel a hazai filmgyártást, hogy az amerikai, angol és francia filmeket kitiltották a hazai mozikból, a szocializmus első évtizedeiben is valami hasonló történt. Ak7 Lévői Béla: A rádió és a ív krónikája. 1980,1987.