A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

SZEGŐ GYÖRGY A pesti mozi mint a profán gyülekezet temploma

nos pesti zsidó lisztkereskedő volt. Fia ifjúkorától a kereskedőszakma helyett — tipikus második generációs magatartás — mind szenvedélyesebben fordult a művészet, konkrétan a műgyűjtés és műpártolás felé. A mester: Jankovich Miklós történetíró és műgyűjtő. Az ő tevékenységének hatását mutatja az ifjú Ernst gyűjteménye is: a magyar történelem eseményeit, a magyar kultúra és műipar fejlődését követi. Ami akkoriban természetes: a magyar (ipar)művészet több korábbi nemzetközi kiállításon is elismert sikerét Budapesten is láttatni kell. Az ünnepi megnyitót gróf Zichy János kultuszminiszter is megtiszteli jelenlétével. A múzeum állandó kiállítási tereinek tartalmáról: a gyűjteménynek a magyar történelmet kronologikus rendben végigtekintő anyagát a Vezérek kora, az Árpád házi királyok, a Vegyes ház, a Hunyadiak, a Mátyás könyvtára, a Török Erdély, a Habsburg és a Ferenc József címjelzésű termek őrizték. Ezután jöttek a hazai művészeteknek szentelt szobák, a Színészet-, a Zene-, a Művészet-, a Petőfi- és az írók-tetem. A világháborús zűrzavar után az eredetileg öt teremhez 1924-ben további kettőt állítottak használatba. Ekkor építették az udvarba az impozáns, üvegtetős, felülről megvilágított nagytermet is. A múzeum valódi értékeit azonban történeti szempontból az időszakos kiállítások jelentik. A műgyűjtés mellett Ernst fő tevékenysége a kottárs magyar művészet támogatása volt. 1894ben alapító tagja a Magyar Képzőművészek és Műpártolók Egyesületének, 1901-1910 közt a Nemzeti Szalon igazgatója, a Nagybányán kibontakozó magyar impresszionizmus egyik legfőbb támogatója. Bár ő maga inkább a kortárs magyar festőket vásárolta, tehetős barátait és ügyfeleit rábeszélte, hogy pénzüket fektessék olyan francia mestctek alkotásaiba, mint Manet, Degas, Renoir, Cézanne, Gauguin vagy Rodin. Ezek aztán letétben együtt szerepelhettek nála a magyar művekkel. Ez nálunk mára elfeledett, másutt még mindig köztudottan jó üzlet- és kultúrpolitika, amelyben a már rangot szetzett mű felfelé húzza a még alig ismertet. Az akkor viszonylag olcsó, ma pénzben alig kifejezhető értékű francia művek később így kerülhettek a jelentős magyar közgyűjteményekbe. Múzeumában Etnst háromszáztizenkét kiállítást rendezett: Szinyei Merse után Paál László következett. Ki kell emelni az egykori „Ernst Múzeum" Ferenczy Károly-, Csontváry- és Derkovits-kiállítását. Maga Ernst Lajos két főművet írt: a Petőfi arcképei-x. és A magyar történeti festészet-cx. Gyűjtőként az önarckép festői témája izgatta leginkább. Ennek a 800 alkotást magába foglaló gyűjteményrésznek a java együtt maradt, és Virág Péter orvos-műgyűjtő a nyolcvanas évek végén a néhai szekszárdi zsinagógában nagyszabású kiállításon mutathatta be Ernst gyűjteményének ezt a szeletét. A már említett családi motívumok mellett az Ernst Múzeum és a kiállítóhely a Japán Kávéház művészasztala szellemi közösségének, elsősorban Lechner és Szinyei, Rippl-Rónai és Falus Elek belsőépítész közös gondolatának eredménye. Maga Lechner is részt vett az épület formálásában: ő tervezte a múzeum előcsarnokában ma is álló fekete márvány