A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

SZEGŐ GYÖRGY A pesti mozi mint a profán gyülekezet temploma

Ju/lit-ox, Kiss József balladájának némafilmváltozatát. Majd csak 1931-től indulnak, épp itt, az egész estés, hangos nagyjátékfilmek. A kék bálvány-x. két hónappal követi az első honi siker, a Hyppo/it, a lakáj, amely már a kispolgári tömegkultúrát építi. Öniróniájával is a kiüresedő tradíciótól mentes, a régi szokások neofiták által bálványozott kánonjait tagadó szabad életstílust hirdeti. A századelőn az építő folyamat felől is egyre jobban érezni a szórakoztatóipari irányulást, a templomból színházba áttelepülő mítosz ptofánosodó, varietén és kabarén át vezető útját a mozi felé. De a városban együtt élő polgárok alkalmi gyülekezetének apropója is szekularizálodó valóság: maga a vetített mozgókép. A mozgófényképSZÍnház mellett az árnyalattal profánabb fényjátéksztnház elnevezés is hódít. A főszeteplő egyre inkább az a kisemberi arc lesz, akivel a néző azonosulni tud. Elmondható, hogy a 20. század embête a maga képére és hasonlatosságára teremtette a mozit. Egykor az egyistenhit azért tiltotta az istenképmást, sőt az iszlám az emberábrázolást is, mert a monoteizmus, kinyilvánítva az „isteni" személy egységét, azt állítja, hogy az egyetemes minőségekegylényegűek. A monoteista isten ugyan mindig valamely tulajdonságán át ragadható meg, de ezek a tulajdonságok gyakran ki is zárják egymást. A differenciálatlan teljesség egyetlen személyként nem ábrázolható. Talán azért is alkalmazták az ókori tabu megfogalmazásakor a személy fogalmát, mert ezt az új eszmével szemben álló, még általános, de már az abszolútumot elvesztő politeizmus híve is megérthette. A középkori nominalizmus és a huszadik századi negatív teológia, valamint az absztrakt művészet körüli botrányok bizonyos párhuzamot mutatnak az ókori hitvitákkal. A bálványosodon szakrális/klasszikus művészetekkel ellentétben a modern nonfiguratív művész azon kevesek egyike, aki a 20. században még képes az emberi lényeg, az isteni lenyomat, a Self— Hamvas Bélánál az „isteni szikra" — képként való előhívására. Moholy Nagy vagy Man Ray és mások ezt az utat a fotó és a film számára is járható útként jelölik meg. A film azonban alapjában nem képi, hanem tötténetmesélő műfajként hódított és hódít. Embert ábrázol és sztárt csinál. Bálványt imád. Profán média. A zseniális kivételek erősítik a szabályt. Az álomgyát díjakat is kioszt, ezek nemesfém-csillogása és a ceremóniák talmi pompája — no és a háttérben jól sejthető üzleti szempontok — további bizonyítéka a bálványimádó templomi karakternek. Sok apró, szinte vidám járulékos elem is van még, ami erősíti ezt a tendenciát, a jegyüzérek és a búcsúcédulák párhuzama vag)' a templomok ősi területen kívüli jogi autonómiájának párhuzamai. Quasimodo kései utódaként Pesten legenda övezi a hírhedt Kodelka-Léderer-gyilkosság tettesének vagy Szálasi élettársának, a nézőtéri/pereces Gizi néninek mozis karrierjét is. Egy gimnázium melletti moziban legalább a dolgozatírás órájára érvényes az ideiglenes menekültstátusz. A jobb moziknak ugyanúgy megvoltak a karnagyai és állandó koldusai is, mint a jobb környék templomainak. Sőt, a Híradó mozi, majd a Rákóczi úti mozik folyamatos játékrendje sok „átkos"-béli hajléktalannak nappali szállásul is szolgált. Mások annyiszor megnézték a slágerfilmet, hogy már előre mondták a dialógusokat — mintha imát