Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)

VESZPRÉMY LÁSZLÓ Buda és Pest legkorábbi ostromai a kezdetektől 1542-ig

a fal síkjából kiugró tornyokkal védték. A belső falat a későbbiekben, talán az Anjoukorban bővítik egy tornyok nélküli külsővel, amely lehetőség szerint párhuzamosan futott a fallal, annál jóval alacsonyabban. Ezt a 16. században az erőd kortináivá alakították, s ma is ez alkotja a látható falak magját. IV. Béla király a pápához, IV. Incéhez intézett híres, 1250. évi levelében a Dunát nevezi az ellenállás vizének, s kiemeli szándékát, hogy a Duna vonalát várakkal erősíti meg, hogy így védelmezze az országot és magát Európát egy újabb pogány támadás ellen. Az említett dunai várak ékköve kétségkívül a király talán legjelentősebb építkezése, Buda. A várhegy, az 55-65 méterre kiemelkedő elnyúló, lapos magaslat ideális terepet kínált a nagy kiterjedésű királyi székhely, s a hozzá kapcsolódó település számára. Keleti oldaláról a Duna védelmezi, északon 450 méterre, délen már csak 150 méternyire van a vízparttól, így a rést falszorossal és bástyával lehetett védeni, egyúttal a vízellátás is biztosítható volt. A középkori várhegy fokozatosan épül be, a főbb utcák és kapuk a mai napig változatlanok maradtak: a Szent György piacról, a mai Dísz térről nyugatra vezető Zsidó (Logodi)-kapu, a keletre vezető Szt. János-kapu, az északra nyíló, a szombati hetivásárokról elnevezett Szombat (Bécsi)- kapu, amelyekhez észak felé a következő városkapuk csatlakoztak: a Dunához közel, a mai Bem térnél a Szentpéteri kapu, majd attól északra, a mai Horvát utcánál a Taschental i és a mai Ostrom utcánál a Tótfalusi kapu. A legtöbbet a később a törökök által bécsinek nevezett kapuról tudjuk: egymás után több nehéz vaskapu érte egymást, a boltozatban támadás esetén leereszthető hegyes vasrácsokat helyeztek el. A falakon a használatban lévő fegyverek mellett régiségeket, hatalmas fegyvereket és ősállatok csontjait helyezték közszemlére, amelyeket évszázadokkal később a törökök Murád szultánnak, a magyarok Toldi Miklósnak tulajdonítottak. IV. Béla 1255-ben egyik oklevelében így emlékezik a budai, vagy ahogy még sokáig nevezték, a pesti várhegyen való építkezéséről: „A pesti hegyen is építettem erős, tornyokkal körülvett várat, melynek számos lakása van." A király egy másik, 1253. évi levele ismét arra utal, hogy az ország közepét, Attila király volt székhelyét a Duna mentén várakkal erősítette meg, s ebben a keresztesek is szerephez jutottak. A kutatás a keresztesek erődítményét a mai Margitszigeten azonosította, ám az — szemben a budai és pesti falakkal — a későbbi hadtörténelemben nem jutott szerephez. A királyi udvar majd, nem minden előzmény nélkül, 1249 és 1255 között költözik fel a várba. Erre abból tudunk következtetni, hogy a király esztergomi palotáját 1249-ben ajándékozza oda az esztergomi érseknek. Az Árpádok idején a második tatár támadás hírére 1285-ben valószínűleg megerősítik, de a tatárokat még Budától távol sikerrel feltartóztatták és szétverték. A Béla-kori trónharcokban a budai erősségnek meglepően kevés szerep jut. Egyszer hallunk róla, amikor is 1265 májusában V. István ifjabb király Buda ellen vonult. Ekkor Mária anyakirályné kérésére a budai rektor, az akkori várparancsok Ereussel Henrik lovagi fegyverzetet öltött magára, sisakjára a királynétól kapott arany és fekete tollbokrétát kötött, páncéljára bokrétájával megegyező színű köpenyt terített. Lovagjai kíséretében Isaszegnél ütközött meg Istvánnal, s megsemmisítő vereséget szen-