Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)

VESZPRÉMY LÁSZLÓ Buda és Pest legkorábbi ostromai a kezdetektől 1542-ig

lye volt arra, hogy ellenséges támadással nézzen szembe. A középkori Buda elsősorban kormányzati központnak, a magyar királyok reprezentatív udvarának, semmint katonai erősségnek épült. A 13-14. század előtt az ország modern értelemben vett fővárosáról nem beszélhetünk, az ország feletti hatalom biztosításához leginkább a koronázó városnak, Székesfehérvárnak, valamint a magyar egyház központjának, a koronázásra jogosult esztergomi érsek székvárosának a megszerzésére volt szükség. Nem véletlen, hogy a német császári expedíciós csapatok is több hónapos ostrommal Székesfehérvárt próbálják bevenni 1051-ben, hogy a császár bevonulhasson az ország szakrális központjába — ami 1045-ben sikerült is neki. Az ország sokat ostromlott határvára nyugat felől Pozsony, dél felől pedig, miként a 15. századtól ismét, Nándorfehérvár. A források természetesen nem hallgatnak Budáról és Pestről, sőt a fontos dunai átkelőhelyet megörökíti Béla király névtelen krónikása, Anonymus is. Müve 46. fejezetében leírja, hogy Árpád és főemberei a megyeri réven való átkelést követően bevonultak Attila király városába, Budára, azaz a későbbi Óbudára. Ott megcsodálták a részben épen maradt királyi palotákat, s falaik közt nagy mulatságot rendeztek annak örömére, hogy harc nélkül tudták elfoglalni a várost. Majd jegyzőnk hozzá teszi, hogy Béla király, azaz III. Béla az épületeket megújította és fallal vette körül. A leírtakból nyilvánvaló, hogy ekkora Óbuda királyi kúriának ad otthont, de igencsak bizonytalanságban maradunk afelől, hogy állt-e valamiféle erősség Óbudán. A tatárjárás idején író Rogerius szerint Óbuda erődítetlen volt, s könnyen elfoglalták; ugyanakkor Anonymus maga is Budaváraként említi Óbudát. Az ellentmondás talán úgy hidalható át, hogy az Anonymust is csodálatra késztető római romok hatására nevezték a települést középkori erősség nélkül is várnak. A fővárossá fejlődés valójában az óbudai királyi udvarháznak, az ottani királyi időzéseknek köszönhető, hogy azután jelentőségét a későbbi budai vár, és a benne épült királyi palota vegye át. A mai Nagy-Budapest területén a 14. századra mintegy ötven önálló névvel és saját határral rendelkező település alakult ki. Közülük az első erődített hely kétségkívül Pest lett, majd a budai vár megépülte után sorsuk össze is kapcsolódott. Az lett Pest ura, aki a budai várat is bírta: a várból és a Gellérthegyről könnyen feladásra lehetett bírni Pest védőit. A jó tollú nagyváradi kanonok, Rogerius Siralmas ének című művében, Spalatói Tamás pedig a spalatói érsekekről szóló írásában egymástól függetlenül leírják Pest városának 1241. évi elestét is. A Sajó menti csata után az ide menekülők nekiláttak a már épülő, s a tatár előőrsöket még visszafordulásra késztető városfal megerősítésének, árkot ástak, sáncot emeltek és vesszősövényből palánkot készítettek. E városfal számos maradványát megtalálták a Városház utca és a Szervita tér közti területen. A tatárok a félig kész sáncokat két három napon át szüntelenül lőtték nyilaikkal, majd harmadnapra a már kifárasztott védőket egyetlen rohammal legyőzték. A védelembe bevonták a város déli határán álló megerősített Domonkos kolostor épületét, ezt azonban a tatárok nem bírták bevenni. Szokott módszerükkel a tetőt gyújtották rá a benne összegyűlt sok ezernyi emberre. Sem-