Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)

DOMOKOS GYÖRGY Buda ostromai

seregtől is megszabaduljon, Érdnél megtámadta és teljesen szétverte azt. A Vár ellen az ostromot három irányból indították meg, elsősorban a Fehérvári kapu és környéke, továbbá a déli Nagyrondella és az Esztergoini rondella ellen. Sőt, később még a Duna felől is indítottak egy elterelő támadást. Az árkokat azonban rosszul építették ki, a tüzérség nem volt elegendő, az aknászok rendre kudarcot vallottak, az utánpótlás is akadozott, járvány tört ki. A törökök pedig hatékonyan védekeztek, gyakorta kitörtek a támadókra. Ráadásul Károly herceg és az osrromot ellenző Starhemberg között a viszony egyre feszültebbé vált. A sereg létszáma is egyre fogyott, olyannyira, hogy a Bécsből a helyzet felmérésére küldött Rabattá főhadbiztos már azt jelentette az uralkodónak, hogy ha nem kapnak számottevő erősítést, abba kell hagyni a harcot. S bár szeptember 13-án megérkezett Miksa Emánuel 8000 bajor és 4000 császári katona élén, az általa indított akciók sem hozták meg a várt sikert. Eközben Musztafa pasa Fehérvár mellett újjászervezte szétvert seregét, és szeptember 22-én támadást indított dél felől az ostromlók tábora ellen. Ezt látva a védők is kitörtek. A nagy nehezen felépített ostromműveket feldúlták, majd mintegy ezer főnyi erősítéssel visszatértek a Várba. A szerdár három nap múlva újból felbukkant, és ismét sikerül több száz embert bejuttatnia. A keresztény sereg ellentámadását azonban nem várta be, ismét Fehérvár felé vonult vissza. Miksa Emánuel október 4-én még egy utolsó nagy rohamot indított a déli Nagyrondella ellen, de a védők kitartásán minden erőfeszítés megtört. Sejtán Ibrahim, aki az augusztus végén a védelmi munkálatok irányítása közben kapott súlyos sebébe belehalt Kara Mehmed helyét vette át, jól vezette a védelmet. Október 30-án a nagyvezír újból megjelent hadával, s a törökök lassan teljesen elvágták a megfogyatkozott keresztény haderő utánpótlását. Másnap Szerhos Ahmed egri pasa 7 nagy teherhajón erősítést juttatott be a Várba, a védők erős kitörésének fedezete alatt. Az ostromlók így végképp két tűz közé kerültek. Az ostromot erőltető Haditanács elnöke ugyan október végén a helyszínre jött, hogy saját szemével győződjön meg a helyzetről, de neki is be kellett látnia, hogy nincs értelme a további harcnak. November 3-án a keresztény csapatok megkezdték a visszavonulást a Vár alól. Ugyanekkor Pestet is kiürítették, amelynek védműveit teljesen lerombolták. A felgyújtott városban 400 ottfelejtett sebesült is bennégett. A kudarcban számos tényező játszott közre. A keresztény sereg a kitűzött cél nagyságához képest még mindig viszonylag későn ért a Vár alá (július 12.), noha a tizenöt éves háború szeptember-októberi ostromkezdéseihez képest ez már jóval korábbi időpont. Ennél is nagyobb hibának bizonyult, hogy az amúgy is elégtelen létszámú erőt négy különböző támadási irányban forgácsolták szét. Az ostromárkok sem méreteikben, sem kialakításukban nem feleltek meg a követelményeknek. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a felvonultatott lövegek száma kevésnek, minőségük, illetve elhelyezésük felettébb gyengének bizonyult, s ráadásul az aknaharc is teljes mértékben hatástalan maradt. Nem elhanyagolhatók a lélektani okok sem, mivel az egész sereg abba a pszichológiai hibába