Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)

DOMOKOS GYÖRGY Buda ostromai

roly, a „csendes herceg" ál Ír. aki már a szentgotthárdi csatában is harcolt a török ellen. Az ifjú bajor választófejedelem, Mik­sa Emánuel saját csapatait vezette. 21 Ott küzdött Bádeni Lajos, a Haditanács elnö­kének, Bádeni Hermannak az unokaöccse, akit később a török elleni győzelmeiért „Türkenlouis"-nak neveztek el. S a másik oldalon ott harcolt az az Abdurrahman pasa, aki három évvel később két és fél hó­napon át vitézül védte Budát, és a rábízott vár védelmében esett el. Az agg pasa volt az egyetlen, aki a rendetlenül menekülőket, korbácsával megállítva, megpróbálta a ren­dezett visszavon ulás t. A Bécset ostromló török haderő ugyanis a kahlenbergi csatában 1683. szeptember 12-én súlyos vereséget szenvedett. A vér­tesek és a lengyel lovasság támadását a tö­rökök csak ideig-óráig tudták feltartani, majd fejveszetten menekülni kezdtek, több ezer elesettet és a teljes tábori felsze­relést hátrahagyva. A zsákmányt 5 millió fo­rintra becsülték. A győztes keresztény se­reg pedig azonnal üldözőbe vette a futókat. Kara Musztafa Győr alatt megkísérelte rendbe szedni vert seregét; még arra is volt ideje, hogy a szerinte megfutamodott vezé­reinek fejét vétesse és visszautasítsa Lipót békeajánlatát. Ezt követően Párkánynál akarta feltartóztatni a keresztényeket, és október 7-én sikerült is kelepcébe csalnia a lengyeleket, olyannyira, hogy Sobieski Já­nos és fia élete is veszélyben forgott. Októ­20 Életrajzát I.: Wentzke, P.: Feldherr des Kaisers. Lebet) und Taten Herzog Karls V. von Lothringen. Leipzig, 1943. 21 Életrajzát I.: Gold, Winfried: Das Zeitalter Max Emanuels und die Türkenkriege in Europa 1683-1687. München, 1976.; Hüttl, L: Max Emanuel. Der blaue Kurfürst, 1 679-1726. (Eine politische Biographie). München, 1976. ber 9-én azonban az időközben beérkezett császári csapatok és a lengyelek újabb meg­semmisítő csapást mértek az oszmán had­ra. A dunai hajóhíd leszakadt a menekülők és a szövetségesek ágyútüze alatt, s a törö­kök többsége vízbe fúlt. Talán a kettős ve­reségnek tudható be, vagy mert Ibrahim pasa esztergomi várparancsnok meg akarta menteni a mintegy hatezer fős helyőrséget, hog\' a törökök október 27-én gyakorlatilag harc nélkül feladták Esztergomot. Dönté­séért Kara Musztafa megfojtatta Ibrahi­mot, de két hónap múlva ő is megkapta a selyemzsinórt. A keresztények számára, úgy tűnt, ismét szabad az út Budához. 2 A bécsi udvar a győzelmek ellenére még mindig a békét kereste, mert félt attól, hogy a török elleni háború vállalásával a nyugat-európai hadszíntéren hátrányba ke­rül. XIV. Lajos ugyan hosszabb fegyverszü­netet ajánlott, ám ez nem lett volna elég Bécs számára. A Porta azonban következe­tesen visszautasított minden megegyezési kísérletet, mivel még mindig nem mérte fel a vereség nagyságát. így Lipót 1684 márciusában aláírta a Szent Liga, a pápa, a Habsburgok, Lengyelország és a Velencei Köztársaság török elleni szövetségi szerző­dését. A haditerveket egyeztették: ennek értelmében a császári haderő Buda ellen in­tézett támadást. A török elleni felszabadító háború hadi­terve ekkor már csaknem két évtizede ké­szen állt: Raimondo Montecuccoli, a Hadi­22 Életrajzát I.: Röder von Diersburg, Philipp: Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken, ... Bd. 1-2. Karlsruhe, 1839-42. 23 Az 1683. évi küzdelmekre I.: Barker, Th.: Doppeladler und Halbmond. Entscheidungsjahr 1683. Graz-Wien-Köln, 1982.

Next

/
Thumbnails
Contents