Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)
PETŐ ANDREA Budapest ostroma 1944-1945-ben — női szemmel
ben a megerőszakolt nőnek nem volt rá lehetősége, hogy hivatalosan is háborús áldozatnak minősüljön. A háború utáni békerendszerben a magyar nép a Horthy-fasizmus áldozata volt, ugyanakkor háborús vesztes is. A nők számára a jogi igazságtétel elmaradt, de azért a történetet elmesélték. A szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak megjelenése a nyilvánosság előtt a hidegháború kitörése után politikai kérdéssé is vált: a baloldali érzelműek tagadták, hogy ilyesmi megtörténhetett, mélyen hallgattak róla. A konzervatívok, a „nyugatbarátok" pedig talán túlértékelték a dolog jelentőségét, kihasználva a benne rejlő propagandalehetőséget a győztes Vörös Hadsereg nimbuszának megtépázására. A nemi erőszak megtörténte befolyásolta a nő helyzetét a családban, a szűkebb környezetében — ha más is tudomást szerzett róla. A bíróságon az esetről valló nőnek az eseményt személyes élményként újra el kellett mondania, újból felidéznie azt, ami megtörtént. Újból végig kellett élnie a dolgot, és emlékei alapján a külvilág számára érthető történetként megfogalmazni, „befogadható" módon előadni a férj vagy a bíró - - 59 szamara. Mindenkinek saját magának, de a családban kellert volna az élményt feldolgoznia — ám végül az egészet elhallgatták. A nőknek a férfiak iránti lojalitása megakadályozta, hogy az élményt feldolgozzák. A megerőszakolásról nem szívesen beszéltek, hiszen ha fény derül rá, a nő értéke csökken. Azok, akiket megerőszakoltak, at59 John Forrester: Rope, Seduction, Psychoanalysis. Rape. Ed by Sylvana Toniaselli, Roy Porter. Blackwell, 1986. 72. old. 60 Julius Hay 1945. februári naplójegyzetét idézi Naimark, ibid., tói féltek, hogy őket hibáztatják a történtekért, hiszen másokat nem erőszakoltak meg, „csak" éppen őket. A nők, akik elmesélik, hogy mi történt velük, személyes élményként adják elő a dolgot, nem helyezik be tágabb keretbe. Elmondják a fájdalmat, szégyent, amit éreztek, de nem beszélnek attól, hogy sokkoló élményük mennyiben ingatta meg a férfiakba vetett hitüket. A nemi erőszak elmesélt történerei sematikusak, ugyanazok az elemek, szófordulatok ismétlődnek bennük. A nemi aktus technikai részleteiről nem tudunk meg semmi érdemlegeset. „Szerencsés voltam" — fogalmazott a nemi erőszak magyar áldozatainak egyike, mert „ se beteg se terhes nem lettem." Az élmény, a tötténelmi kutatás tárgya, így megmaradt a női testben, amely látszólag „érintetlenül" úszta meg a szovjet katonákkal való találkozást. Ezekről az esetekről írott nyom nem maradt. Kortárs férfiak írtak hasonló esetekről, például Háy Gyula, aki így beszél a szovjet katonák budapesti tombolásáról: „Lehetetlen volt eg)' napot vagy akár egy órát is eltölteni Budapesten anélkül, hogy ne hallottuk volna a szovjet katonák által elkövetett brutalitásokat." 60 Kovács Imre is említi a budapesti „segélykérő kiáltásokat és sikolyokat" 61 , de egyiküknek és szinte senkinek sem volt lehetősége bármit is tenni. „Betelt az idő", az ellenállás értelmetlen. A szovjet katonák magukkal hozták a magyar intézményrendszertől független saját igazságszolgáltatásukat. Ahogy a szovjet hadsereg nem ismerte el a szovjet katonával 70. old. Eredeti idézet: Julius Hay: Geboren 1900. Christian Wegner Verlag, 1 971. 287. old. 6i Kovács Imre: id. mű, 246. old.
