Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)
UNGVÁRY KRISZTIÁN „Sacco di Budapest", 1919. Gheorghe Mardarescu tábornok válasza Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy nem diplomatikus naplójára
Ezt a szöveget Bandholtz könyvének 5. lábjegyzete is közli, de kissé másképp. A csonkítatlan szöveg így hangzik: „Még J. Dillon, a román érdekek leglelkesebb védelmezője is azt mondja, (a románok) gördülőeszközöket, jószágot, mezőgazdasági felszereléseket és más olyan tulajdont koboztak el, amely ugyanabból a fajfából való, mint amit sajátjaiktól loptak el, és a zsákmányt nagy hűhó nélkül hazaküldték. (...) Hogy ez az állítás mennyire helytálló, az az olvasó ítéletére van bízva, a naplóban [Bandholtzében U. K.] közölt tények alapján. Dillon a románok cselekedetét 'tömeges egoizmusnak' nevezi". Bandholtz naplójában számtalan esetet sorol fel, amikor román csapatok egyértelműen nem rablott tulajdont raboltak vissza. A fontosabb ilyen esetek könyvének 31, 40, 44,47,74,75, 80, 81,82,93,95,96, 97,99,101,132,145 és 146 oldalán találhatóak, melyekre Mârdârescu természetesen nem reflektál. Clerk jelentésének dátumát Mârdârescu nem adja meg. Nem véletlenül, hiszen a román megszállás első szakaszában még sokan elhitték a román propaganda szólamait. Az idézet csúsztatás: Budapesten 1919. november folyamán leiére kellett csökkenteni a villamosenergiaszolgáltatást, és leállt a tömegközlekedés is a szénhiány miatt. Mârdârescu elhallgatja, hogy nemcsak a Szövetséges Katonai Misszió négy tábornoka, hanem a később kiküldött francia bizottság is szüntelenül panaszkodott a rablások, fosztogatások és rekvirálások miatt. Emiatt a Békekonferencia Jóvátételi Bizottsága embargót rendelt el augusztus 24-én Romániával szemben. Bandholtz naplójában kitér erre az élelmiszerosztogatásra: a román csapatok kivonulásuk előtt betörtek az élelmiszerraktárakba, és nagy propagandafelhajtás mellett teljesen tervszerűtlenül mindenfelé szétosztogatták a talált holmit. Hasonlóan raboltak ki vendéglőket is, melyek előtt fényképeztették magukat, miközben az élelmet a szegény gyerekek között osztották szét. (Bandholtz 146. old.) Ennek épp az ellenkezője igaz. Ennek a kérésnek Bandholtz naplójában nincs nyoma, és elég valószínűtlennek is látszik, hogy Mârdârescu így merte volna provokálni a Szövetséges Katonai Misszió egyik vezetőjét. Bandholtz naplójában megsemmisítő véleménnyel volt az általa csak „Joe"-nak titulált József főhercegről. Az egyetlen, amiben egyetértettek egymással, a román hadsereg megvetése volt. Bandholtz a hazudozás mellett a tolvajlási hajlamot tartotta román jellegzetességnek, és ezért szarkasztikusan az „Ali Baba és a negyven rabló érdemrend" alapítását javasolta a román tisztek számára. Jellemző példaként említette azt az 1919-ben kelt királyi rendeletet, melyben a román tiszteknek megtiltják, hogy rúzzsal kenjék ki magukat... Ez az állítás valótlanság. A román hadsereg nem működött együtt a szövetségesekkel és nem hajtotta végre a Legfelsőbb Tanács határozatait. Az antanthatalmak egymás után négy ultimátumot küldtek a román kormánynak szeptember és november folyamán. Ezek részletesen leisorolták az elrablott anyagokat. Az ultimátumok Romániában sorozatos kormányválságokat okoztak, mivel Bratianu nem volt hajlandó aláírni a kissebségvédelmi szerződést és nem volt hajlandó abbahagyni Magyarország kirablását. Idézet az utolsó ultimátumból, melyben a feltételek azonnali teljesítését követelik: „Amennyiben ez a válasz nem elégítené ki a Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsát, akkor utóbbi döntést hoz Románia értesítéséről, mely szerint különvált tőlük. Fel fogják kérni, hogy azonnal rendelje vissza küldötteit a Békekonferenciáról és ki fogják vonni diplomáciai misszióikat Bukarestből. Mivel a határokkal kapcsolatos kérdések még rendezésre várnak, Románia ily módon saját cselekedetei következtében megfosztja saját magát a Hatalmak támogatósa iránti jogától, valamint jogainak a konferencia által történő elismerésétől. A Szövetségesek Legfelsőbb Tanácsa mélységsen sajnálná, ha arra kényszerülne, hogy befagyassza kapcsolatait Romániával, de biztos benne hogy a végletekig türelmes volt. (...) Röviden szólva, a román kormány az elmúlt három és fél hónap során továbbra is tárgyalt a Konferenciával mint Hatalom a Hatalommal, és csak kizárólag a saját érdekeit és jogait vette figyelembe, visszautasítva a szolidaritás terheit, miközben ugyanakkor élvezni kívánja annak hasznát. A Konferencia utoljára még appellálni kíván a román kormány és a román nép bölcsességére, mielőtt meghozza azt a sályos döntést, amely szerint megszakít Romániával minden kapcsolatot. Diktólási joga lényegében azon a tényen alapul, hogy Románia nemzeti egysége
