Koszorú Lajos, Erő Zoltán: Budapest-dilemmák - Budapesti Negyed 28. (2000. nyár)

ERŐ ZOLTÁN A városmegújítás lehetőségei

lenséggel, a városrobbanással (sprawl), a folyamat fő hatásaiban hasonlónak tekinthető: az elsődleges természeti forrásnak tartott beépítetlen területek fokozott felhasználása, az infrastruktúrabővítési igény, a közlekedési krízis növekedése, az életmód előnytelen változásai. A következő évek szuburbanizációs fejlődése, a zöldterületek beépítése a budapesti agglomerációban várhatóan a régió stagnáló népességszáma mellett zajlik, voltaképpen tehát a belső területek népességszámának radikális csökkenését fogja okozni. A leginkább ellentmondásos kérdés az infrastruktúrafejlesztés terhe: a zöldmezős fejlesztés szükségessé teszi az infrastruktúra rendszereinek bővítését, ráadásul a legkevésbé hatékony formában, az alacsony sűrűséggel beépítendő területeken. Infrastruktúra alatt e helyen nem csupán a közút-közmű-hálózatok kiépítését kell értenünk, hanem a városi élet komfortjához szükséges közszolgáltatások — közvilágítás és köztisztasági szolgáltatások, rendőr, iskola, városi terek stb. — kiépítését és folyamatos fenntartását is. Mindez vagy a közösségi költségek ugrásszerű növekedését, vagy — és esetünkben ez a valószínűbb — számos közszolgáltatás elmaradását hozza magával. Ha előbb-utóbb el is készül a zártkertek családi házas átépülésével kialakuló területeken a csatorna és az aszfaltút, árnyas fasorokra, jó nevű zeneiskolákra, éjszakai járatokra nem lehet számítani. A szuburbanizációs életforma, amelyet a motorizáció tesz lehetővé, a motorizáció foglyává válik, amerikai mintára két-három családi autót kíván meg. A városmegújítás programja alapvetően a fenti folyamat fékezését, a belső városrészek megtartóképességének javítását, eg)' reurbanizációs folyamat beindítását szolgálja. Ezen keresztül remélhető a területhasználat kiegyensúlyozása, a térszerkezet kiegyenlített fejlődése. A városrchabilitációtól tehát elvárható, hogy a belső területek kínálatának javításával vonzóvá tegye a városi életformát, s alternatívát adjon a „családi házas álom"-mal szemben. Az életminőség igen sok apró elemből tevődik össze, akár a lakófunkciók kapcsán is. Be kell ismernünk, hogy a mára kialakult tipikus belső városi lakóterületek alapvető funkcionális követelményeket nem elégítenek ki: a házak és a lakások térrendszere, a gépkocsielhelyezés megoldatlansága, a házak közös tereinek állapota, tárolóinak hiánya miatt, a tulajdonosi közösség döntéshozatalával kapcsolatos kudarcok alapján a továbblépés iránya a családi ház. Ott nem okoz gondot a hűtőláda, a téli gumi, a kerékpár elhelyezése, lehet barkácsműhelyt kialakítani vagy dobolni, évekre elhúzva építkezni. Első és utolsó érvként pedig természetesen létezik a jó levegő, a zöldövezet, a kert iránti vágy is. Kérdés, hog)' a következő években sikerül-e a belső városrészekben olyan lakásformát kialakítani, amely versenyképessé teszi a területet az agglomeráció kínálatával szemben. Meg kell tehát találni a budapesti megfelelőjét annak a városi lakásformának, amely a nyugat-európai városokban, például Párizsban vag)' a holland nagyvárosokban létezik, s a reurbanizációs folyamat elengedhetetlen kelléke. Látni kell azt is, hogy a belső városrészek alapvető városszerkezete sem rendelkezik igazán szerencsés adottságokkal: az igen sűrű beépítettség, a zöldfelület szinte teljes