A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
Károly festőművész, Mátrai Lajos György szobrász, Bachat Dániel evangélikus püspök és Tormay Béla állatorvos, 1907-ben Peres Sándor pedagógus, Thaly Emil mérnök, Nagy Miklós szerkesztő, ifj. Reiner Zsigmond publicista, Mébold Frigyes nyelvész, valamint Balogh Tihamér és Csatáry Lajos orvosok, 1908-ban Falk Miksa publicista és Mogyoródy Adolf ezredes, 1909-ben Böckh János geológus és Csernovics Emília, Damjanich János tábornok felesége, 1918-ban pedig Molnár Viktor művelődéspolitikus és Tolnay Lajos mérnök. A fentiekben részletezett öt parcellába temetkezett a századfordulótól Trianonig a magyar politikai és szellemi élet emblematikus alakjainak jelentős része. Egy 1908-as, a Kerepesi úti temetőt részletesen bemutató cikk negyven itt nyugvó neves személyt említ meg kiemelten, akik közül huszonkettőnek még ma is a Deák-mauzóleum közelében van a sírja. 22 A temetőt különféle helyeken bemutató reprezentatív fotók is többnyire ezekben a parcellákban készültek ebben az időszakban. A fentebb felsorolt nevekből látható, hogy Kerepesi úti temetőbe a történelmi elit mellett már egyre nagyobb nagy számban temetkezett az új, polgári elit is, elsősorban az ebben az időszakban robbanásszerű karriert befutó magyar zsidóság átkeresztelkedett tagjai. Rajtuk kívül a fentiek közt — a különféle magyarországi etnikumok asszimilálódott képviselői mellett — egy-egy nemzetiség illusztris, vállaltan más etnikumú képviselőit is megtaláljuk (például Bachat Dánielt, a kor szlovák szellemi életének egyik vezetőjét). A Kerepesi 22 —Himody— [Preysz Kornél]: A halottak birodalmából, in: Orszóg-Vilóg]%i: 869-874. old. úti temetőben a legerőteljesebb pantheonizáció nemzeti szinten folyt, de megfigyelhető a birodalmi szintű kultuszképzésre való törekvés is. Az előbbi volt a hangsúlyosabb: a sírfeliratokban egyre gyakoribbá vált a magyar nemzeti öntudat sokszor kényszeredett kinyilvánítása, és jól megfigyelhető volt egyfajta rivalizálás is Béccsel, Ausztriával, a német kultúrával, a nyugattal. (Ami a tényleges riválist illeti, a bécsi Zentralfriedhof, bár csak 1874-ben nyílt meg, sokkal dinamikusabban fejlődött, és ebben az időben már jóval rendezettebb és látványosabb volt, mint a Kerepesi úti temető. Díszparcelláinak nagyvonalú kialakítása a mai napig szinte egyedülálló Európában.) Ez az öt parcella a sírjeleken keresztül megvalósuló vizuális reprezentáció különféle módozataira is számos kiváló példát nyújt. Ennek kapcsán érdemes egy rövid kitérőt tenni. Ha a verbális szférát nem vesszük tekintetbe, akkor a síremlék elsősorban mérete, anyaga, valamint a rajta elhelyezett — vagy magát a sírjelet jelentő— ábrázolások útján képes az információkkal szolgálni az ott nyugvókról. Leegyszerűsítve, vulgarizálva azt mondhatjuk, hogy a temetőben minden képi megjelenítés vagy a halálról szól, vagy az elhaltról, vagy pedig egyszerre a kettőről, a téma tehát vagy allegorikus, vagy a realitást célozza meg, vagy ötvözi — gyakrabban csak egymás mellé helyezi — a kettőt. Ez minden síremlék-művészettel kapcsolatos tematikai tipológia-kísérlet alapja. A művészettörténész Dutka Mária szerint a sírszobrok többsége vagy a halott legjellemzőbb tulajdonságát, vagy a család gyá-
