A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

ILLYÉS GYULA Beatrice apródjai (részletek)

Beatrice apródjai (részletek) ILLYÉS GYULA P

est egyik legcsúnyűbb városrészébe gyalogoltam ki azon az alkonyaton. Végig a Kerepesi temető szutykosbarna, s tetejébe forradalomgyalázó plakátokkal teleragasztott, végehosszatlan kőfala mellett. A járdán kásás mocsok, a levegőben olajos korom, az errefelé már eszeveszetten rohanó, csikorgó és csöngő villamosok földrázásában közvetlenül a fal túlsó oldalán Vörösmarty csontjai és koponyája: sírja azok közé tartozott, ahol nem is rég ugyancsak letisztelegtem, Ady fölkeresése után. Aztán a Teleki tér düledező bódéinak utcái, cigány-, azaz néger táború, afrikai rendetlenségben, de havas esőben. (...) A Kerepesi temetőnek évek óta nem tisztított komor és mocskos téglafala kitűnő felület volt a rajzos, színes falragaszok számára. Csaknem házmagasságú volt, és tán kilométer hosszan nyílegyenes vonalú. A gúnyrajzok olyanképpen sorakoztak rajta, mint a hajdani királyi paloták ünnepi folyosóin — például a párizsi Louvre-én — a festményremekek. A gúnyrajzok elhelyezői értettek a festői hatáshoz. A torzképek arányos távolságban váltogatták egymást, figuráik szerint bizonyos szimmetriában. Minden második vagy harmadik rajzon — emlékeim kacatlomtárjában ott van készítőjük különös nevű kézjegye is: Manno Miltiadesz — ünnepien, nagybetűkkel ez állt: Hazádnak rendületlenül! Ezt olvasni a kerítésnek azon a helyén, amely Vörösmarty kriptájának egyben hátsó falául szolgált, a szokásosnál viszolyogtatóbb volt. Mintha a politikai izgatásra szánt verssort magának a vers költőjének a hátára ragasztották volna egy ízléstelen gúnyrajz magyarázatául. (...) Eibolyongtam nyugvóhelyet, sírt és kriptát nézni is.