A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

ván, illetve Ferenczy Valér, majd 1995-ben ifj. Vastagh György, Vastagh Éva és Vastagh László hamvait. A rendszerváltás közvetlen előzményeként, majd közvetlen következményeként gyakorivá vált rehabilitálások és az ezekkel összefüggő újratemetések is elkerülték a Kerepesi úti temetőt, akár idegenben elhunyt személyek hazahozataláról volt szó, akár arról, hogy valakit addigi jeltelen vagy más módon méltatlan sírjából méltóbb körülmények közé helyeztek át. A legfontosabb fővárosi szekunder temetések ebben az időszakban a következők voltak: 1984-ben Sztehlo Gábor hazahozatala, 1988-ban Bartók Béláé és Bán Antalé, 1989-ben Nagy Imre és társai újratemetése, 1990-ben Kéthly Anna repatriációja, 1991-ben Jászi Oszkáré, 1994-ben gróf Bethlen István szimbolikus újratemetése, majd 1996-ban Kabos Gyula hazahozatala. Közülük egyedül a Bethlen-temetés zajlott a Kerepesi úti temetőben, ezen kívül csak azokat a már említett szekunder (sőt tercier és quadrier) rítusokat lehetne példaként felhozni, amelyek a munkásmozgalmi temetkezőhelyekről való kiemelés miatt történtek. Utóbbiak azonban vagy a Kerepesi úti temetőn belüli újratemetések voltak, vagy éppen onnan vitték el máshová a hamvakat. A legnagyobb vita a Bartók-temetés helyszíne körül bontakozott ki, de a család hallani sem akart a Kerepesi úti „kommunista temetőről". A rendszerváltás után kormányra került Magyar Demokrata Fórum első halottját, Csengey Dénest szintén a Farkasréti temetőben temették el. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy ha a legnagyobb hírverés övezte újratemetési kísérlet, a Petőfi Sándor hamvait felkutatni szándékozó barguzini expedíció sikerrel járt volna — tehát ha vezetője el tudta volna hitetni az országgal, hogy a költő csontjait találta meg — akkor mennyire lett volna biztos az, hogy az ál-Petőfi a Kerepesi úti temetőbe fog kerülni. A Kerepesi úti temető sorsa a népszerűtlenné válás lett, és ennek következményei máig érezhetők. Mindez kiválóan bizonyítja azt, hogy a pantheonizáció mindig felülről irányított folyamat, és alakulása minden esetben a hatalomtól függ, legyen az lokális vagy éppen országos szintű. Az ország akkori vezetői megmentették a temetőt egy esetleges felszámolástól azzal, hogy Pantheonná nyilvánították, de ez egyben azt is jelentette, hogy onnantól kezdve az ide való temetkezés kemény kontroll alá esik, és az erről való döntéshez kizárólag a hatalomnak van joga. Az egyes személyek és családok legfeljebb annyit tehettek, hogy hátat fordítanak a hatalom temetőjének, és ezt sokan meg is tették: a Fatkasréti temetőbe való temetkezést így egyre több esetben vette körül az alternativitás, sőt, az ellenzékiség aurája. Közvetve tehát éppen a Pantheonná nyilvánítás vezetett a Kerepesi úti temető elértéktelenedéséhez. 20. A temető Pantheonná nyilvánítása óta az első helyben zajló, hivatalosan is egyházi temetés Barcsay Jenőé volt 1988-ban. A következő évben, mint már szó volt róla, rendbe tették a 21. parcella 1956-os sírjait, 1990-ben pedig, a forradalmárok sírjai mellett, megnyílt az 57. számú parcella, amely a Politikai Foglyok Országos Szövetségé-