A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

nek kezelésébe került. (Az itt felállított első síremlék vertikális része Magyarországot formázza: a sírkő állíttatói szerint valószínűleg csak ez az ábrázolás lehetett az ott nyugvó személy életművének és jelentőségének méltó reprezentánsa.) Az azonban, hogy a munkásmozgalmi parcellákban új sírokat többé nem nyitottak, ellenben az 57. parcellában gyakorivá váltak a nemzeti színekbe öltöztetett temetések, még nem jelentett abszolút fordulatot. Szimbolikus értékkel inkább az bírt, hogy 1989 nyarán Kádár János volt az, akit a Kerepesi úti temetőben temettek el, és Nagy Imréék azok, akiket nem. A Rákoskeresztúri temető 301. számú parcellája, túl azon, hogy hivatalosan is belépett a budapesti pantheonok sorába és legitim kultuszhellyé vált, valamint azon, hogy 1992-ben itt valósult meg a modern magyar funerális művészet legnagyszerűbb alkotása jelképes értékű terület lett abban az értelemben is, hogy a hihetetlenül méltatlan körülmények között eltemetett mártírok új sírhelyüket, szemben az addigi szokással, nem egy másik temetőben kapták meg, hanem ugyanott, egykori jeltelen nyugvóhelyükön, amely így a hivatalos hierarchiában a lehető legmélyebbről a legmagasabbra került. (Az új sírhelyek kijelölésekor a Kerepesi úti temetőről természetesen nem lehetett szó, a Farkasréti temető pedig, más okok mellett, ekkor már helyhiánnyal küzdött, tehát fizikailag volt alkalmatlan egy ilyen méretű és jelentőségű csoportos kultuszhely kialakítására.) Ezek után úgy tűnhetett, hogy a megváltozó ország új vezetése elfordul a „vörös 55 Vö.: Nemzeti gyász 1993. december 12-18., Bp.: MDF Temise, 1994. temetőtől", és valamelyik másik sírkertet próbálja meg a legrangosabbá, a köztársaság hivatalos temetőjévé tenni. Józan ésszel átgondolva persze a Kerepesi úti temetőnek, Kossuth, Deák, Jókai és Ady sírjának nem lehetett alternatívája. Ám a valódi fordulathoz kellett egy reprezentatív, valóban országos jelentőségű és szimbolikus értékű esemény. Ez 1993 decemberében be is következett. Antall József temetése volt az, amely újra elindította a Kerepesi úti temetőt a legitimálódás útján. A demokratikus Magyarország első miniszterelnöke a temető közepén, az egyik legnevezetesebb parcellában — a 28. számúban — kapott végső nyugvóhelyet. A sírhelyet Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor adományozta a családnak. A gondosan szervezett és koreografált, de spontán reakcióként is nagy tömegeket megmozgató temetés, amely minden ízében összefonódott az akkori hónapok politikai eseményeivel, nemcsak a Kerepesi úti temető egy új korszakának megalapozása, hanem számos régi temetési motívum vagy attribútum felelevenítése és egy régi-új, meglehetősen eklektikus jelképrendszer bevezetésének kísérlete miatt is döntő fontosságú volt. Antall József 1999 májusában felavatott síremléke pedig egyebek mellett azért fontos, mert ez Melocco Miklós első, a Kerepesi úti temetőben helyett kapott munkája. Lényegében a temető új korszakának nyitányát reprezentálták a munkásmozgalmi pantheonból való exhumálások is. Rajk László sírját fia már 1989-ben át akarta helyeztetni, szándéka szerint gróf Károlyi Mi-