A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

A Kerepesi úti temető másfél évszázada

egymást, hiszen a legtöbb figyelemre méltó mű olyan síron állt, ahol egy vagy több jeles személy nyugodott.) Az akadémiai bizottság a véglegesített listát leadta a Párt Központi Bizottságának, a fővárosnak és a Népfrontnak, de érdemben egyik sem reagált rá. A Kerepesi úti temető a felszámolási hullám után is rossz állapotban maradt, a parkosítás is elakadt. Ezért 1972 májusában a Eővárosi Tanács, a Hazafias Népfront és az Építőművészek Szövetsége pályázatot hirdetett a temető rendezésére, és egy „emlékpark" vagy „szabadtéri múzeum" jellegű Nemzeti Sírkert megtervezésére, amely nagyjaink emlékét úgy hirdeti, hogy egyben azok tényleges nyugvóhelyének is helyet ad. A pályázat kiírása szerint a tervben a temetőt négy részre kellett felosztani: egy úgynevezett kegyeleti színtérre (a neves személyek sírjai számára), egy pihenőparkra, egy szoborparkra és egy, az idegenből hazahozottak számára kijelölt területre. Szerepelt a kiírásban az is, hogy a temetőben ötszáz új sírhelyet kell kijelölni, valamint az, hogy a Salgótarjáni úti zsidó temető neves halottait át kell helyezni a Kerepesi úti temető területére. A bíráló bizottság, amelynek elnöke Skoda Lajos, a Eővárosi Tanács elnökhelyettese volt, tagjai között pedig helyet foglalt például Gerő László, Rados Jenő és Borsos László, 1972 decemberében hirdetett eredményt. Első díjat nem adtak ki, a második és a harmadik díjat pedig egy-egy munkaközösség kapta (a második helyre sorolt munka tervezői közt ott volt Preisich Gábor is). A bizottság tizenegy pályaművet meg is vett, de ennek ellenére 1975-ben kiírt egy második, zártkörű pályázatot, amelyre hat pályamunka szerzőit hívták meg. Végül négy értékelhető pályázat született, és az első díjat az az építészcsoport kapta, amelyik az előző pályázaton harmadik lett. A díjazott és megvásárolt pályaművek alapján a Fővárosi Kertészeti Vállalat készítette el a sírkert véglegesnek szánt rendezési tervét. Meg kell említeni még egy tervet, Bozzay Dezső és Szíj Rezső 1972-74-ben készült munkáját, amely, bár nem valósult meg, de számos figyelemre méltó szempontot felvetett. Onnan indultak ki, hogy a temetőnek elsődlegesen parkká kell válnia, és, ha lehet, zöldfelületét növelni kell, akár a temető körüli gyárak lebontása árán is. Szerintük a nemzet nagyjait csak itt szabadna eltemetni, és nem a Farkasréti temetőben, az ide temetkezők névsorát pedig nem egy bizottságnak, hanem a közvéleménynek kellene kialakítani. A konkrét építészeti terv lényeges eleme volt egy „katakombarendszer" — vagyis föld alatti urnafolyosók — kiépítése, a jövőbeni temetések számára. Ami a tényleges változásokat illeti, 1975-re mindenhol kijavították a Kerepesi úti temető falait, restaurálták az árkádsorokat és a három nagy mauzóleumot — utóbbiak kevesebb, mint két évtized múlva már újra felújításra szorultak — és a Pilisi Parkerdőgazdaság a temető nagy részén igényes parkosítást végzett, melynek nyomán a növényzet teljes egészében védelem alá került. A Fővárosi Műemlékfelügyelőség védetté nyilvánította a falsírboltokat és a két árkádsort, valamint egyes sírokat, többek között a Kossuth-, a Deák-, a Batthyány-, a Malosik- és a Ganz-mauzóleumot, a Kasselik- és a Jókai-síremléket vagy a Krecsányi