Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

— Aztán cl ne kódorogj valamerre! Délben visszajött a lány, átfázva, fáradtan. — Nos, találtál? — Nem! S leült az ablakba. Még a szegényes ebédnél ültek, midőn valaki kopogott az ajtón. Az öreg Vass volt, a piktor. Szép, zömök ember, hófehér, selymes szakállal, jókedvű nézéssel, s rendkívül elegánsan öltözve. A bundája maga is megért kétszáz forintot. — Itt van tehát a megriadt őzike? — kiáltott, miután bizalmasan kezet szorított Dermáknéval. Paula az ablakhoz ült és durcásan hátat fordított neki. — Hohó, előlem nem lehet ilyen könnyen megugorni. A rendőrségnél is jártam a címéért. A rendőrség szóra Paula haragosan megfordult. — Nono, gyermekem, hiszen, ha elfelejteném a magam lakását, azt is a rendőrségnél kérdezném meg. De hát komolyan, kedves kisasszony, nagyon sajnálom, hogy olyan betyár voltam, s ígérem, nem teszem többé. Szépen kérem, jöjjön el ismét, meg kell festenem a Tavaszomat, ha belehalok is. Aztán maga tartozik nekem vele, mert tönkretette a vásznamat. Bizony, ha szépszerével nem jön, csakugyan a rendőrséghez fordulok, hogy erőszakkal hozzák oda, mivel elrontotta a képemet, s tartozik azt helyreállítani. Sem Paula, sem Dermákné nem ijedt meg ettől a fenyegetéstől, mert az öreg festő szájából tréfásan, jókedvvel bugyborékolt ki a szó. Nem is feszegette tovább a dolgot, hanem érdekkel nézegette a kötőgépet, dicsérte a Dermák mama szemeit, melyek után nem csudálja többé, hogy a lányának is olyan tüneményes szeme van. Dermákné majd elolvadt a gyönyörűségtől, s bocsánatot kért a lánya viselkedéséért, hiszen nem csoda, aztán meg olyan nagyon gyerek még az a lány, pedig már a huszadik esztendőt éli. S anélkül, hogy Paula csak szóhoz jutott volna is, jókedvében a mama ráadta a kalapot meg a boás télikabátját s megcsókolta a homlokát. — Aztán vigyázz, gyermekem, hogy meg ne hűlj! — Dehogyis hűl meg! — kiáltott a piktor. — A kocsim kint vár, kocsin megyünk haza. Este, mikor Bányai úr jött, nem tudta, valószínűleg angyal volt-e ez a festő vagy maga az Úristen, úgy kiföstögette az édességét, a jóságát meg a finomságát Dermákné. Neki is nagyon kellett örvendenie az örvendetes elégtételnek, melyet Paula kisasszony azzal kapott, hogy a művész úr személyesen jött hozzá bocsánatot kérni és kocsin vitte magával. Paula nem szólt akkor semmit, némán tűrte az édesanyja becéző simogatását. Csak,