Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

A Tavasz I. Bányai Tidi úr pontosan, mint a hét órai harangszó, bekopogtat özvegy Dermák Antalnéhoz, akit a nap és talán az éjszaka bármelyik órájában is a kötőgépe mellett találni. Özvegy Dermák Antal né köt harisnyákat, köt meleg alsóingeket, s amilyen szorgalmas a gépe kattogása, éppoly szorgalmasan pereg a nyelve is. Az ura adóvégrehajtó volt, s meghalt, mielőtt nyugdíjképes lett volna. Az özvegyre rászakadt a nyomorúság, nagy dicsőségére az elmúlt szép napoknak, miket a kötőgép mellett szőtt emlékek nábobi pompába öltöztetnek. Az ember nem is hinné, hogy egy adóvégrehajtó milyen fejedelmi módon képes eltartani a családját, ha nem hallaná a leghitelesebb forrásból, a nyomorban maradt özvegy szájából. A két szoba meg az előszoba, amiből a lakásuk állt, a fénynek és a kényelemnek múzeuma volt. S a cseléd, amit akkor tartott, meg a kis pesztonka, aki a Paulácska kocsiját tolta, egész udvartartássá nőtte ki magát az egy szobából és konyhából álló nyomorúság fészkében. Bányai Tidi úr, aki az államvasúti gépgyárakban rajzoló, napi egy forint negyvenöt krajcár bér mellett, nagyon szerette hallgatni a tündéri visszaemlékezéseket esti hét órától kilencig, amikor is hazament Mozdony utcai lakásába. Bányai úr az estéli élvezet fejében minden héten a hóna alatt egy kis szellemi csemegét hozott Paula kisasszonynak, aki már tizenkilenc esztendős volt, s nagyon szerette a szellemi csemegéket. Paula kisasszony virágüzletben volt alkalmazva, egy idő óta azonban hely nélkül van. Nagyon ráfér a szellemi csemege. Igen szép sárga, képes borítékba volt az csatolva, mindenik füzet elején izgalmas, színes képek, s minden lapján lélegzetfojtó vészes szituációk. Bányai úr keveset beszélt, csak mikor egy-egy új regényt hozott, csillogott meg szemében a lelkesedés. Akkor megeredt a szava s mesélte a most hozott regény tartalmát, de a közepe táján észrevette magát: — No, de többet nem mondok, elrontanám az élvezetét. S mint a penicilus, ha behajtják, úgy csuklott össze a Bányai úr beszédessége is, azon az estén egy árva szót nem szólt többet. Csak a nagy, vörös