Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

„DE ÍME, A SZOCIALIZMUS NAGYON ELHATALMASODOTT NÁLUNK"

pestet, egészen hazátlanul, csak a könnyű és lelkiismeretlen szerzésre, a gazdagodásra gondolván. Ezek akárhányan vannak, igazán elenyésző töredéke azoknak a nagy tömegeknek, amelyek még jobb sorban, a szabad Amerikában is sírva vágyódnak vissza rab orosz falujukba, s amelyeket pogrommal sem képesek a nyomorúságból és veszedelemből kimozdítani. Zsidó faji jellegnek elismerem ezt is, mint történelmi, s nem mint genetikai tényt, hogy könnyen, de állandóan tudja annak a nemzetnek a jellegét és sorsát a magáévá tenni, amelynek kebelébe került. Ha nem gondolunk pusztán a bolsevizmusra, akkora zsidóságot mindig ott találjuk a nagy nemzetmozgalmaknál. A zsidó a tanszéken, a templomi szószéken, a klubban mindig sovénebbnek, magyarabbnak mutatkozik, mint a nem zsidó. Nem képmutatás ez, hanem a gyöngébbnek igyekvése ott, ahol a magát úrnak tudónak nincs szüksége igyekvésre. Gondoljanak [a] közcélú adakozásokra, gyűjtésekre, jótékonysági akciókra! Gondoljanak az ifjúsági mozgalmakra, mikor nemzeti eszmékről volt szó — éppúgy ott voltak a zsidók, mikor királykultusz volt, mint voltak az októberi forradalomnál, melynek nemzeti alaptónusa őket is elkábította. Gondoljanak a zsidó sajtóra, mely egyedül volt sajtó, és mégis minden nemzeti mozgalom és minden magyar akarás erre a sajtóra támaszkodhatott. Mint faj, a zsidóság elüthet a magyarságtól, ahogy elüt tőle a német, a szász, a rutén faj, melyek ellen semmi ellenszenvünk nincs, mivel vallásilag nem kerülünk velük kollízióba. Elüthet tőle, de nem ellentétesen, legföljebb kiegészítőlég. Egyes sajátságai, életbéli képességei igénybe vehetők, mint jobban kifejlettek a magyar faji életbéli képességek mellé. Ha már most magyar szempontból igazságosan akarom az antiszemitizmus kérdését megítélni, arra az eredményre jutok: ne legyünk fakciózusan se antiszemiták, se filoszemiták. Nekünk e szegény hazában más, mint magyar nem kell, s ugyancsak e kis területen mást, mint keresztény Magyarországot nem lehet fenntartani. Tehát ki az országból mindenkivel, aki nem magyar a lelkével és a nyelvében egyaránt, ki mindenkivel, aki az ország rovására akar itt élni, anélkül, hogy munkájával, tisztaságával és hasznosságával legalább nyújt annyit, amibe kerül. És ne legyen itt zsidó ember, akinek nem kell keresztény Magyarország, abban az értelemben, amelyben ez a jelszó kipattant a nemzet lelkéből, ugyanis a nemzetközi, a vallástalan bolsevizmus ellentéteképpen. Keresztény jelent: magyart és nem nemzetközit, valláserkölcsit és nem istentelent. A zsidó vallásút is kötelezi a keresztény erkölcs, s a keresztény erkölcs sem tűri meg ártat94 lanok üldözését, jogok tiprását, szertelenségét, emberirtást. A keresztény 94. Az első közléskor ehelyett még az áll, hogy „szeretetlenséget"! (In: Az Újság, 1919. október 11.1. old.)