Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

„DE ÍME, A SZOCIALIZMUS NAGYON ELHATALMASODOTT NÁLUNK"

eleme, akkor magában fog elpusztulni, mihelyt a közéleti erkölcs tisztulása ettől az elemtől megfosztja. Ellentmondás nélkül elismerem a sajtó útján elharapódzó erkölcstelenséget, cinizmust, trivialitás, családi tisztaságot pusztító frivolitást. De itt is az optikai csalódás nyilvánvaló. Mert ezek a nyugati kultúrák dekadens tünetei, nem a magyar zsidóé. A botránykultusz, az ordító újságcímek, a harsogó reklámmal való kíváncsiságtenyésztés az ilyen közlemények mellett, ezeket olyan nyugati sajtóktól tanulta meg a magyar, amelyek éppenséggel nem mondhatók zsidóknak. Ennélfogva nem is szüntethetők meg [a] zsidó újságírással, ahogy Nyugaton keletkezett zsidó újságíró nélkül. Nagyon kérek mindenkit: ne lássanak ebben a fejtegetésben zsidóvédelmct, sajtómentegetést. En a magyarságon kívül más védelmezendőt nem ismerek el. De a magyarságot szolgáltatjuk ki, gyöngítjük le, ha „Hulljon a férgese!" kiáltás mellett a házat gyújtjuk föl poloskairtás céljából. Károlyi Imre rámutatott, hogy a károktól olcsóbban, igazságosabban is lehet szabadulni. Hadd fejezzem be mai cikkemet azzal, hogy a magyarság nem olyan erős, hogy amputálhatná magát antiszemitizmus címén, és sohasem lehet olyan gyönge, hogy fölényes, hatalmas gazdája ne maradna zsidóságának. A faji kérdés Félve és húzódva térek át a faji kérdésre, mely a mostani zsidóellenes iránynak legfőbb posztulátuma. Ez a kérdés századok irodalmát öleli föl, a történelem és a jelen minden ága-bogán keresztül vizsgálandó. Nem végezhetek vele egy újságcikk keretében. S értem azt is, hogy e kérdés boncolásánál nemcsak az antiszemitizmussal kerülhetek esetleg szembe, hanem a zsidósággal is. Mindegy. Ahogy körömszakadtáig elutasítom, hogy a zsidó nem magyar, annyira föltétlenül elismerem a zsidóságnak fajilag külön voltát. Lehetetlen is tagadni, fölösleges is. A zsidóság a századok folyamán a vallásával együtt a fajiságát fenntartotta. Minden más faj megoszlott vallásilag, s vegyült másokkal, a zsidónál a vallás egyszersmind a vegyülésnek is útját állta. De látható, tapasztalható is a faji különbség testben, lélekben egyaránt. Azonban, ha a fajszempontot is a magyar érdek szempontjából nézem és nem a zsidóságéból, nem kell félnem a következtetésektől, miket nem a vallás, hanem a faj jelszóból levonnak. Azt vonják le belőle, hogy a zsidóság szívósan ragaszkodván faji jellegéhez, mint a magyarság eleme idegen, megbízhatatlan, még ott is, ahol kivételeket koncedálnak. Én ezzel a föl-