Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

SÁNTA GÁBOR „A kiábrándult urbanitás poétája"

is a rendelkezésére állt a nagyterem közepén. Ennek peremére Burns már említett versének részletét vésette a klub vezetősége: „Tamás e helyt jól érezte magát..."

10 Emberi tisztességét, korrektségét nem vonták kétségbe kortársai, pedig a Tisza Istvánhoz fűződő baráti viszonya köztudott volt. A múlt század végétől kezdve majdnem minden esztendőben újabb kötete került a könyvesboltok kirakataiba, de csupán rövid időre, mert az olvasók hamar szétkapkodták őket. Publicisztikái eseményszámba mentek; különösen Az Újságban, vagyis a saját hírlapjában minden nap megjelent három-három, egyenként körülbelül tíz soros glosszái váltak fogalommá. E Rovás-ok érdekes vezércikk-újítási kísérletek, amelyek „csaknem mindig politikai tárgyúak; nem szórakoztató, »elmcmozdito« vagy tanulságos olvasmányok, hanem kard- (néha tagló-) csapások, az örök harc kifejezői".

11 A korosodó Kóbor Tamás nem vett részt a világháborúban, hírlapíróként azonban folyamatosan kifejtette véleményét. A szépíró viszont csak ritkán publikált újabb műveket, annak ellenére, hogy akkoriban hallatlan igény volt a könyvre mint a legolcsóbb szórakozásra. „A háborús könyvpiac gazdagsága egyszersmind az irodalom szegénységét bizonyította — emlékezett vissza közvetlenül a háború után. — Iparművészeti termelés folyt a publikum szája íze szerint, de nem irodalom, mely ennek io. Lengyel Istvón: Ki a ghettóból. Száz évvel ezelőtt született Kóbor Tamás. Űj Élet, 1967.10. sz. 5. old. a rettentően nagy időnek a lelkéből fakadt volna. Azok a jó írók, akik ma hallgatnak, a háború alatt sem igen beszéltek. Másod- és harmadrendűek vetették magukat a konjuktúra kihasználására, és jól megéltek beIőle." így hát ő is csaknem elhallgatott. 1918 őszén sem vállalt semmiféle politikai szerepet. Az őszirózsás forradalom nyitánya ugyanis Tisza István meggyilkolása volt, a folytatásban pedig az olyan polgári radikálisok — mint Jászi Oszkár — aktivizálódtak, akiknek politikai nézeteivel sohasem értett egyet. A Tanácsköztársaság idején sem tudott azonosulni a hatalom új birtokosainak céljaival és eszközeivel. Bukásuk után Kóbor Tamás azonban azok közé tartozott, akik óvtak a leszámolásoktól. Nagy Lajos visszaemlékezése szerint 1919 augusztusában az Otthon Körben gyülekeztek az újságírók, hogy megvitassák az eseményeket. Ezen az összejövetelen „Kóbor Tamás is felszólalt. Néhány mondatára emlékszem hozzávetőlegesen: »Mi, polgári hírlapírók hálával tartozunk a kommunistáknak. Mi egész pályánkon a polgári társadalmat szolgáltuk, a kommunisták minket ellenségeiknek tekintettek. Mégis kíméletesen bántak velünk. Nem törtek az életünkre, nem fosztottak meg szabadságunktól, megadták nekünk az életlehetőséget. De még ha nem is így történt volna, mi akkor sem állhatunk kegyetlen és felesleges bosszúállás szolgálatába. A mi kötelességünk mindenkor, tehát h. Szabó László: A modern újságírás. Bp., é. n. [1916.] 104. old. í?. Kóbor Tamás: Irodalom. Az Újság, 1920. október 10.1. old.