Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

A Városligetben — Bánom is én, mocsár vagy sem, a fődolog, hogy jó hűvös van itt! — mondotta egy kövér úr szuszogva. — Sötét hideg is! — szólt a soványka asszony, s szorosabban a nyakába húzva tollboáját, az úr karjába kapaszkodott. — Nincs nagyobb élvezet, mint fázni ebben az istentelen hőségben — véli az úr, s hölgyével befordul a kerti vendéglőbe, ahol vagy ezer elvtársa ült. Az artézi kút körüli homályosságból kiválik egy rongyos asszony alakja. Olyan, mint ezer más rongyos asszony, akin fényes napvilág mellett sincs néznivaló. Karján kisgyerek, alszik, mint minden kisgyerek egy rongyos anya ölében. Mellette, szoknyájába kapaszkodva, egy nyurga gyerekleány. Csak térdig ér az egyetlen szál szoknyácskája és mezítláb van. Lépteiknek nincs zajuk. A kavicsos úton a kislány szinte áhítatosan lépdel. Vagy a kavicstól óvja lábát, vagy a lombos éjszaka félelmetes ünnepiessége tölti el. Húsz lépésnyire tőlük csillognak a villamoslámpák, robognak a kocsik, vonulnak vacsorára és Ősbudavárába az emberek. A gyerek úgy bámul belé a néma sötétségből a zajos, világos éjszakába, mintha kerítés mögött kémkedne. Valahol az állatkert mellett, egy mellékúton padot lelnek, arra leülnek. Az asszony elrendezkedni próbál. Leteszi a kisgyereket, s maga fél oldalára dűlve vizsgálja, hogy lehet-e így aludni. A kislány az út másik oldalára megy, vajon nincs-e ott is pad. Nincs. — A fűben — mondja és átlép az alacsony, fehér bádogkerítésen. — Nem szabad — mondja az asszony, mitől a kislány úgy megijed, hogy a szökéssel visszaterem a pad mellé. — Majd később melegebb lesz — szól az asszony, mikor a kislány borzongását látja. — Jó lesz — mondja az. — ( ísak az eső ne essék. — Az ég tele van csillaggal. Nesze. Zsebéből egy darab kenyeret húz elő s odanyújtja a kislánynak. Ez utánakap és egy-kettőre megeszi.