Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

Éjjeli kávéházban A

télen — egy óra múlt éjfél után — betévedtem egy éjjeli kávéházba egy csésze teára. Vagy egy adag piszkosságra? Nem merem bevallani. A zenekar hölgyei épp akkor nyiszáltak utolsót, az egyik elembe tolta a tányért, a többi eltűnt, mint a kámfor, vagy déli harangszóra a kőmíves. Nyilván, hogy átöltözzenek, az egyik, hogy hazamenjen, a másik pedig, hogy ne menjen haza. A helyiség nagy és üres volt, éppen csak az egyik asztalnál ült három részeg, rongyos ember, akiket a pincér felszólított, hogy előbb fizessenek, csak azután adhat újabb sört. A zenekar szomszédságában pedig egy halálfejű ifjú ült nagyon előkelően öltözve, monoklival a szemében, tövig lenyírva egy üveg sör mellett, és megkövült mozdulatlansággal nézett egyre a kasszírnőre, egy roppant termetes, de szép arcú szőkeségre, aki tudomást sem vett az ifjú kitartó bámulatáról. A zenehölgy, aki tányérozott, egy nádszáltermetű, finom arcú, szőke leány volt, alig látszott többnek tizennyolc évesnél. Mikor húszfilléresem [a] tányérjára kopogott, rámnyitotta nagy szemét, kéjesen ráeresztette pilláit és fehér, apró fogát halkan szívva mondotta: — Ha átöltözködtem, ihatok egy csésze teát? — Legyen szerencsém — válaszoltam nem éppen elragadtatva, nem éppen megijedve. Pár perc múlva mellettem termett. Mintha kicserélték volna. A vásári fehér ruha a nemzeti színű szalaggal olybá mutatta, mintha csak leánynak öltözött volna, most egyszerű, kék utcai ruhában olyan volt, mintha a szobalányt várná, aki hazakísérje az iskolából. Annál furcsább volt szinte frivol otthonossága ezen a ronda, bűzhödt külvárosi tanyán, ahol sohasem látni vendéget, mégis éjjel-nappal nyitva van. Alighanem az utcai üzlet, a hölgyzenekar csak arra való, hogy a kártyabarlangot elrejtse a rendőrség szeme elől. — Olyan éhes is vagyok — mondotta —, hat óra óta nem ettem. — Csak rendeljen magának vacsorát is. — Fritz, egy vacsorát! — kiáltott megváltozott hangon. Fritz magában röhögött, s máris asztalunkra tette a vacsorát. Két darab hideg borjúhúst, meg egy uborkát, ami láthatóan amúgy is kijárt őnagyságának, de a balekkal ezúttal külön megfizetteti, a pincér javára.