Kóbor Tamás, Budapest regényírója - Budapesti Negyed 23. (1998 tavasz)

,NEKEM A TÉMÁM BUDAPEST"

Hogy Fritz egy üveg sört is adott a vacsora mellé, az csak természetes. — Uraságod olyan ismerős előttem — kezdte a beszélgetést, amely előbb szakadozottan, később, amint látni fogják, már túlságos természetességgel folyt tovább. ÉN: Kedvesem, sohase törje rajta a fejét, hogy miképpen kezdje a beszélgetést. Maga nem látott engem soha, ezt nagyon jól tudja, ellenben én minden hájjal megkent budapesti gézengúz vagyok, aki ma szívesen beáll önként is baleknek, tehát ugorja át a fokozatokat, a teát, a konyakot, és rendelje meg Fritznél mindjárt a pezsgőt. O {ajkát harapja és erőltetetten fölnevet): No, lám, ki sem látszik magából. Bizonyára művész. ÉN: O, igen, a semmittevésben, meg a lányok bolondításában. Hanem, mondja csak, minek hegedül maga? Hiszen olyan szép lány, mint maga, nem szorul arra, hogy egyig kornyikáljon, és csak egy óra után nézzen hivatása után. O: Ha így beszél velem, akkor köszönöm a vacsorát, nem kérek a pezsgőből, és itt hagyom. Magától pedig nem szép, hogy ilyen hangon beszél, csak azért, mert joga van hozzá. ÉN {nem éppen meghatva, egy kis gúnnyal, mellyel blazírt voltomnak tartoztam, ele igen udvariasan): Bocsánat, kisasszony, igaza van, ön vendégem, tisztelettel fogok önnel bánni. O: Ne higgye, hogy én arra való vagyok itt. El szoktam menni a többivel. Ön megtetszett nekem, olyan másnak látszott... Fritz, mikor szoktam hazamenni? FRITZ {széles mosollyal): Egy órakor. A kisasszony nem köteles itt maradni, csak, ha akar. ÉN: Fritz gentleman, de az ő tanúsága nélkül éppúgy hiszek önnek. Nagyon kedves, hogy megtetszettem önnek, és voltaképpen áldozatot hoz nekem, amikor... O: Nem mennénk a szeparéba? ÉN: Sőt, igen szívesen. Ő: Mert itt esetleg meglátnák önt. ÉN: Nagyon gyöngéd. Tehát, Fritz, a pezsgőt a szeparéba! {Az első pohár után.) Éljen a barátságunk! 0 {elpirul s pajkosan rámáid): Nem kell elbizakodnod, kis csacsi, nem áldozat ez, hanem olyan nagyon szeretem a pezsgőt, és oly ritkán jutok hozzá. ÉN: Ah, ezt soh'sem találtam volna ki. De egyet mondok, galambom, kettő lesz belőle. Nekem nagyon tetszel, de nem vagyok szerelmes természetű. Nagyon érdekelsz, mert különösebb vagy, mint a többi, de nem