Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

női portrék dekoltázsából kikandikált is az erotika. Egyébként is a korban nagy keletje volt a könyvillusztrációnak, a képes sajtó metszeteit előkészítő grafikának, és főleg a karikatúrának, amellyel a polgár, a leglojálisabb is, jóllakathatta az ellenzékiség benne bujkáló ördögét. Ezt a kis aperitifet mégsem szeretném a biedermeier polgár mércéjével, alkoholmentesen befejezni. A kiállítás a századvég modernbe hajló rajzaival zárul. Közülük egyetlen képet hányatott sorsú művészünk, Mednyánszky László hasonló sorsú modelljének portréjával. Mednyánszkyt, mint ismeretes, a nagyvárosi nyomor képei, az elesettek, az élet peremén csavargók töltötték el aktív együttérzéssel. Irt szereplő képén a vonalnak nem formaadó, hanem formatörlő szerepe van. A barnás alapon átlósan végighúzódó sűrű fekete vonalak egybemosódnak a csavargó hajával, mélyen behatolnak az arcába. A perspektíva nélküli hátteret jelzik, amelyet csak ritkásan, a jobb orcán törnek meg ellenirányú fehér vonalkák, úgy látszik: fénycsíkok. Ez a vonalszimbolika felszíne. Csakhogy az arc, a fül, az áll kontúrja is elmosódik, olyannyira, hogy a modellnek nincs nyaka, az embert csak a fej, a riadt szempár, egy vízszintes karimával jelzett sapka, azon egy vörös rózsa alkotja. A szimbolika sokértelmű. Lehet a megtöretett test még eleven maradványa, lehet a társadalmi sötétben pislákoló reménység. A rajz megragadó, de nem a kognitív értelmet, nem a banális részvétet kelti fel, hanem a létezés szavakkal ki nem fejezhető, sajgó fájdalmát. Végezetül, nem kötelességszerű illemből, hanem a gyűjtemény közrebocsátása miatti hálából szeretném kifejezni köszönetemet, elismerésemet c sok szakértelmet, sok fáradságot igénylő szép kiállítás tervezőinek és rendezőinek.