Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)
KULTÚRA
lett, vagyis humán érceimiségi, és ebben a cársaságban elvegyülc a felemelkedő polgári — gyakran friss asszimiláns — értelmiséggel. Ha volt mersze függetlenedni a nagybirtokos-nagytőkés Establishment-tő 1, a hatvanhetes kormánypárttól is, a negyvennyolcas „közjogi" ellenzéktől is, és ha a radikálisokkal vagy netán a szocialistákkal rokonszenvezett, vagy — vesztére — semmivel sem azonosult, akkor menthetetlenül kihullott az Establishment-ből: elmagányosodocc, marginalizálódott. Igaz, erre utaltunk is, a századforduló magyar értelmisége a peremhelyzetben is fennmaradt, a műhelyt sem hagyta el, sőt a háború előtti évtizedben — Bécstől eltérően — aktívan bekapcsolódott a politikába, és megkísérelte, még egyszer, összekapcsolni a társadalom felemelését a nemzet megújításával. Ámde ezzel az aktív szellemi részvétellel már átlépett a 20. századba, amelynek leselkedő veszélyeit elég korán felismerte. Ismét századvéghez közeledünk. Egy nehéz század nehéz végéhez. Ámde nincs új, vagy felújult//// de siècle hangulat, újatvárás, sem életerős, sem dekadens. Befejezésül illik ide a kérdés: miért nincs manapság fin de siècle?
