Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

bé, és persze szebbé, vonzóbbá tette a testet, elsősorban a női testet. így a reformmozgalmak kortársai, sőt szövetségesei voltak a titkolt és tiltott szexualitás felszabadításának. Ezen a ponton az öltözködés és a testkultúra reformja a lázadás másik, általánosabb formájával érintkezett: a szexualitás profanizálásával, a bűnösség vallási anatémájától való mentesítéssel. Irodalom és művészet, az egész nagyvárosi életmód itt a lázadók pártjára állott. A nőkhöz hamarosan csatlakoztak a gyerekek, akik számára a családi kényszer és a polgári álmorál ugyancsak elviselhetetlenné vált. A meggazdagodott burzsoázia második-harmadik nemzedékének legműveltebb, legérzékenyebb tagjai menekültek ebből a családi miliőből, s a rájuk váró foglalkozás, az üzlet, a pénzhajhászás elől. Az akkor dívó pszichoanalízis hívei ebben az ödipuszi lázadás markáns megnyilvánulását fedezték fel. Ebben lehetett is valamelyes valóságelcm, hiszen az Odipuszkomplexus, ha nem nevezték is ezen a tudós néven, legalábbis Noé óta ismeretes volt. A kapitalizmus virágkorában is akadtak széplelkű ifjak, akik ódzkodtak a „sefteléstől", de felnövekedvén megjött az eszük, beültek az igazgatói székbe, benősültek a sarokházba, fenntartották a polgári család és morál folytonosságát. Miért éppen a századvégen tört ki belőlük az ödipuszi gyűlölet? Mïértfindesièc/ecza komplexus is? A pszichológiainál, úgy vélem, erősebb volt akkor a társadalmi motiváció. A nagypolgárság új nemzedéke — többségük egyetemet végzett, humán műveltségű ifjú — nem maradt érzéketlen a szocializmus eszméi vagy a konzervatív antikapitalizmus érvei iránt, annál is kevésbé, mert a bírálatok és indulatok jogosságát belülről, saját traumáik szülte empátiával élték át. A szecessziós értelmiség menekülő, igazságkereső lázadása ütközött bennük a nagypolgári státus nyűgével, s a konfliktust vagy a státus feladásával vagy a bőkezű mecenatúra engesztelő áldozatával igyekeztek feloldani. Ezt az erkölcsi konfliktust színezte, igaz, sötét tónussal, a parvenü zsidó nagypolgárság fiainak feltűnően gyakori disszidálása. Elég itt a német Georg Simmelt, a filozófust, Carl Sternheimct, az írót, Fritz Mauthnert, a nyelvészt vagy az osztrák Karl Kraust, Ludwig Wittgcnstcint, a Junges Wien köréből Arthur Schnitzlcrt, Felix Saltent, Stefan Zweiget, Prágából Franz Kafkát, Budapestről Hatvani Lajost, Lukács Györgyöt említenünk. A számos példa ellenére ne tekintsük a generációs lázadást valaminő exkluzív zsidó jelenségnek. Magával ragadta az a keresztény nagypolgárság olyan kiválóságait is, mint Thomas és Heinrich Mann, Friedrich Alfred Krupp, August Thyssen. A szociális és morális motiváció mellett a kor tudományos kétkedése és felfedezései is erősen befolyásolták a századvég világnézeti útkeresését. A világkép megváltozása Bármennyire meghökkentőnek hangzik is ez főként humán értelmiségiek fülének, a századvég világképének megváltozásában nem az irodalom és a művészet, hanem a tudomány játszotta a főszerepet. Hadd emeljünk ki itt csupán két területet, a fizikát és a pszichológiát. A múlt század máso-