Hanák Péter, a város polgára - Budapesti Negyed 22. (1998. tél)

KULTÚRA

Régiónk kultúrtörténeti korváltásának éppen a valósághoz való viszony új tudományos és művészi kifejezése volt a centrális problémája. Mi a különbség játék és valóság között? — kérdezik Schnitzler hősei. A való életben játszunk, de a játékban való magunkat adjuk. „Mi játékot az életből csináltunk" — vallja meg Hofmannsthal. Amit látunk, írunk, csak a valóság álomszerű masa. A barokk színpadi hagyomány folytatódik, a barokk illuzionizmus elevenedik meg a fin-de-siècle Bécsben, csak már nem játékos átszellemültséggel, hanem teli szomorúsággal és balsejtelemmel. A köznapi élet csak a felszín, a lényeg a mélyben van, a lélekben, mondják a Junges Wien írói, a Sezession művészei, akik régtől sejtik, amit majd Freud tudatosít, hogy az álom átmenet az éber lét és az ismeretlen tudattalan, a létezés és a nemlét között. A valóság-látszat kettősség egyik aspektusa az élet-halál körforgásának, amelynek csak paránya az ember. E körforgás („Reigen") nyomán jut el a századvég művészete egy új halálfclfogáshoz, amely szemben áll a romantikus vízióval, és különbözik a rokonlelkű barokk felfogástól is. A szecessziós halál nem félelmetes, nem ellenséges, nem az cmberléten kívülálló, transzcendens hatalom, hanem az élet társa, az életösztön serkentője, és a vég értelemadó távlata.

26 A valóság látszólagosságát és a művi világ valóságosságát felmutatva, voltaképpen a létezés és a tudat viszonylagosságát 25. Stefan George és Hugo von Hofmannsthal versei. (Válogatta: Szabó Ede.) Bp., 1981.197. old. 26. Schorske: I. m., 146-273. old.; Michael Worbs: Nervenkunst. Literatur und Psychoanalyse im Wien der Jahrhundertwende. ragadta meg a századvég osztrák kultúrája, így jutott cl Machtól az életfilozófiához, egy immanens halálpercepcióhoz, a halál esztetizálásához és erotizálásához, a freudi mélypszichológiához. így készítette elő, amibe beletorkollott: a modern drámába és regénybe, a művészeti avantgárdba és az egzisztencialista filozófiába. A fin-de-siècle életérzés, az Idő rostáján való kihullás félelme nem maradt hatástalan a régió északi és keleti tájain sem, de cseh, lengyel, magyar földön létező, meghatározó és megkötő közösségi forma volt még a nemzet. A régió nemzeti kultúráiban jelentkeztek ugyan egyetemes, kozmopolita irányzatok is, de a legjelentősebb változás mégis az volt, hogy a nagy alkotók újraértelmezték a nemzetet és a nemzeti kultúra fogalmát. Elvetették a romantikus, jórészt nemesi eredetű nemzeteszményt, és helyébe a népet tették meg a nemzet törzsének. A politikába éppen úgy, mint a művészetbe, a folklórba zárt népit emelték be. Az ő értelmezésükben a „népi" nem a német "völkisch"'

'-sel azonosítható etnikai vagy faji fogalom volt, amely pedig éppen ez idő tájt hódított tért régiónkban a konzervatív nacionalizmus „népbarát" áramlataként. A lengyel, a cseh, a magyar irodalomban a nép eleven valóság, a nemesi-polgári társadalomba feltörni alig-alig tudó, sokmilliónyi prehistorikum, és kultúrája nem elsüllyedt folklór, hanem még élő, fejlődő kultúra volt. Ebből építkeztek a kor nagy irodalmi és zenei újítói. Frankfurt a. Main, 1983.47-84, 225-320. old.; Jens Rieckmann: Aufbruch in die Moderne. Die Anfänge des Jungen Wien. Frankfurt a. Main, 1986.145-183. old.; Hanák Péter: A Kert és a Műhely. Bp, 1988.140-144. old.